Idén tíz hot doggal kevesebb lett a rekord Amerikában
Ismét minden idők legnagyobb zabagépe nyerte a július 4-i hotdogevő versenyt New Yorkban. Azonban a rekord állítás elmaradt, sőt a tavalyihoz képest is kevesebb hot dog evéssel diadalmaskodott Joey Chestnut.
Július 4-én a hagyományokhoz híven megrendezték a Nathan’s büfé éves hotdogevő versenyét a New York-i Coney Islanden. Az esemény rangját emelte, hogy ezúttal az Egyesült Államok megalapításának kétszázötvenedik évfordulóját ünnepelték a versenyzők, akiknek minél több hotdogot kellett magukba tömniük tíz perc alatt Valójában nem is lehetett kérdés, ki fog győzni. A hotdogzabálás legendája, a negyvenkét éves Joey Chestnut hatvanhat hotdogos teljesítményével nyerte el tizennyolcadik bajnoki címét.

Az ESPN szakkommentátora szerint Chestnut az „evés, az emberiség és az étel történetének legnagyobb evője”.

Tíz perc alatt megevett hatvanhat hotdogja tízzel kevesebb, mint a 2021-es egyéni rekordja, de így is tizenöttel több, mint az idei második helyezett Pat Bertolettié. Chestnut az ESPN közvetítésében a verseny után a nagy melegre fogta, hogy nem állította be a rekordját.

A női mezőnyben az immár tizenkétszeres bajnok Miki Sudo győzedelmeskedett 32,75 megevett hotdoggal.

( K.G.)
2026.07.05 15:02:22


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!