Nem tanult a korábbi lebukásból most bilincsbe verték
Bilincsbe vertek egy Elf Bar-dílert. A NAV megunta, hogy egy korábban lefülelt rossz fiú nem tanult a hibáiból, így újra ellenőrizték és ez lett a veszte. Most is tiltott Elf-barokat árult. A gyanúsított akár nyolc év letöltendőt is kaphat . Most 25 millió forintos vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A Közép-magyarországi NAV Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói már tavaly felfigyeltek egy emberre, aki társaival különböző márkájú, zárjegy nélküli cigarettákat értékesített nagy tételben. Az elkövetőknél kutatásokat tartottak, és a teljes árukészletet lefoglalták. Azonban a banda vezetője nem tanult a hibából. Az árusító csapat vezetője ugyanis vígan folytatta tiltott tevékenységét, de most illegális elektronikus cigaretták kibővített termékpalettáját kínálta és értékesítette a weboldalán és online csoportokban is .

A pénzügyi nyomozók meglepetés képpen júniusban visszatértek, és csaknem ötezer Elf Bar-t és egyéb bizonyítékokat foglaltak le. Az elkövetőket pénzmosás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a bűnbanda „fejét”, az Elf Bar-dílert pedig őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.

A NAV nyomozók az akcióban a 25 millió forint értékben lefoglalt Elf-barok mellett hamis ruházati termékeket, kábítószergyanús anyagot és még egy illegálisan működő szeszfőzdét is találtak.

( Csákány Áron )
2026.06.29 23:01:18


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!