A belga kis Einstein 15 évesen doktorált
Szenzáció, sőt kisebb csoda Belgiumban. Egy 15 éves kisfiú ugyanis kvantumfizikából ledoktorált. Simons lett a belgák „kis Einsteinje” és nagy tervei vannak.
Mindössze 15 éves korára doktori fokozatot szerzett kvantumfizikából a belga csodagyerek, Laurent Simons – írja a Science Alert.

A kamasz négyévesen kezdte el az általános iskolát, amit két év alatt ki is járt. Az alapszakos diplomáját 2021-ben, 11 évesen szerezte meg fizikából az Antwerpeni Egyetemen, summa cum laude, vagyis kiváló minősítéssel. 12 éves korára a mesterszakos diplomát is megszerezte, 15 éves korára pedig rekordidő alatt szerezte meg a doktori címét is. Nem véletlen tehát, hogy „Belgium kis Einsteinjeként” emlegetik.

Egy helyi tévé, a VTM beszámolója szerint Simons az Antwerpeni Egyetemen védte meg a disszertációját a napokban. A hírek szerint a fiatal géniusz fotografikus memóriával rendelkezik, és 145-ös az IQ-ja. Utóbbit csupán az emberiség körülbelül 0,1 százaléka mondhatja el magáról.

Laurent 11 éves korában azt mondta, nagyszülei elvesztése után azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elérje a halhatatlanságot, ezért az orvostudomány rejtelmeiben is szeretne majd elmerülni.

Meglepő lehet, de a Guinness Rekordok Könyve szerint nem ő a legfiatalabb, aki valaha doktorit szerzett. Karl Witte német csodagyerek ugyanis még 1814-ben, mindössze 13 évesen szerezte meg PhD-ját. Kifejezetten a fizika területén az utóbbi évek egyik legfiatalabb diplomása Carson Huey-You volt, aki 21 évesen doktorált. A Brussels Times szerint az amerikai és kínai IT-óriások is megkeresték már Laurent Simon szüleit, és meghívták, hogy a kutatóközpontjaikban tanuljon. Ez idáig azonban minden ajánlatot elutasítottak a szülők.

( K.G.)
2025.12.02 20:57:10
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!