Sokkoló nyugattat le a rendőrökre támadó bliccelő franciát
Nem fizető tankolással indult, hivatalos személy elleni erőszak lett belőle és a rendőrök az elektromos sokkolót be kellett, hogy vessék. A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett egy francia férfit, aki megütötte az ellene intézkedő rendőrt. A bliccelő, verekedő férfi komoly bajban van.
A megalapozott gyanú szerint két rendőr 2026. július 1-jén, éjszaka, Siófokon intézkedni akart egy francia rendszámú személygépkocsi sofőrjével szemben, aki fizetés nélkül hagyta el az egyik benzinkutat. A francia férfi azonban a felszólítás ellenére nagy sebességgel elmenekült a rendőrök elől.-közölte az ügyészség.

Ezután hosszas amerikai akció filmekben látható üldözés kezdődött, a menekülő férfi Balatonőszödre érve már nem tudott továbbhaladni a kocsijával, de a rendőri felszólítás ellenére nem szállt ki az autójából, és nem is igazolta magát. A járőrök az ellenálló férfit így csak testi kényszer alkalmazásával tudták kiszállítani a kocsiból, aki még ekkor sem volt együttműködő. Az elkövető - mivel eközben is próbált a fogásból kiszabadulni - a földre esett, majd ököllel többször megütötte az egyik rendőr arcát. A rendőrök a továbbra is aktívan ellenszegülő férfival szemben végül elektromos sokkolót használtak, majd megbilincselték.

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség a gépjármű sofőrjét hivatalos személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatta ki és elrendelte őrizetét. A nyomozó ügyészek a külföldi állampolgárságú gyanúsított eljárás során történő jelenlétének biztosítása érdekében indítványt tettek letartóztatásának elrendelésére, melyről a Kaposvári Járásbíróság a mai napon dönt.

( Csákány Tibor )
2026.07.03 15:30:35


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!