Szabadult az előzetesből egy Fideszes politikus, Őrsi marad dutyiban
Megszüntették az egyik fideszes óbudai képviselő előzetes letartóztatását a pártokon átívelő kétmilliárd forintos parkfenntartási korrupciós botrányban. Öt másik gyanúsított továbbra is rács mögött marad mert az ügyészség kérte az előzetes letartóztatásuk meghosszabbítását. Így Őrsi Gergely polgármester csak reménykedhet, hogy előbb utóbb majd szabadul.
Napokon belül már lassan egy hónapja lesz annak, hogy június 4-én 30 napra elrendelték hat politikus letartóztatását egy pártokon átívelő korrupciós botrányban, amely többek között a parkfenntartási mutyikat is érinti.

Rács mögé került Őrsi Gergely jelenlegi, volt MSZP-s II. kerületi polgármester, Láng Zsolt volt fideszes II. kerületi polgármester, Molnár Zsolt egykori MSZP-s parlamenti képviselő, illetve pártigazgató, Puskás Péter fideszes óbudai képviselő, helyi frakcióvezető, Szkaliczki Tünde momentumos önkormányzati képviselő, valamint a szintén momentumos Matisz Károly korábbi pártigazgató is.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy az ügyben érintet öt gyanúsított letartóztatásának a meghosszabbítását indítványozta a vádhatóság a biróság felé. Azonban a fideszes Puskás Péter esetében megszüntette a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést, mivel a letartóztatása elrendelésének különös okai az ügyészség szerint időközben megszűntek.

Ezek alapján a politikus vagy sokat beszélt és más személyekre is terhelő vallomást tett, és segítette az ügyészség munkáját vagy elképzelni sem tudjuk mi történt.

Az ügyészség gyanúja szerint egy vállalkozó éveken keresztül több mint 2 milliárd forintot fizetett ki fideszes és ellenzéki képviselőknek, hogy a cégei szerződéshez juthassanak, és minél jobb feltételekkel meg is tarthassák azokat. Az érintettek ciklusokon átívelően kenőpénzt fogadtak el 70-30 százalékos leosztásban. A gyanú szerint a vállalkozó kezdetben a budapesti III. kerületi önkormányzatnál Puskás Péter fideszes alpolgármesternek fizetett rendszeresen korrupciós pénzt, aki az ellentétes politikai oldalak közötti zavartalan együttműködés érdekében 70-30 százalékos arányban osztozott Czeglédy Gergő korábban letartóztatott önkormányzati képviselővel. Az önkormányzat vezetésében történt politikai fordulat után ezen arányt megfordították. Puskás Péter és Czeglédy Gergő a parkfenntartási szerződést rendszeresen támadó Szkaliczki Tünde önkormányzati képviselőnek e támadások befejezéséért szintén juttatott a pénzből. Az ügyészség szerint a vállalkozó a budapesti II. kerületi önkormányzatnál előbb a fideszes Láng Zsoltot, majd az őt váltó baloldali Őrsi Gergely polgármestert is rendszeresen lefizette, miként Gór Csaba fideszes választókerületi elnököt is megvesztegette. Molnár Zsolt egykori MSZP-s országgyűlési képviselőnek szintén folyamatosan kenőpénzt fizetett önkormányzati politikusok feletti pártvezetői befolyása érvényesítéséért cserébe.

( V.Zs.)
2026.06.30 19:21:22


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!