Ámokfutó kamaszt kergettek száz kilométeren át a rendőrök
Furgont lopott Debrecenben egy 15 éves fiú, majd az őt üldöző rendőrök elől 100 kilométeren át menekült. A vége pedig nem lett happy and, mint az amerikai filmekben. A megtévedt fiatal pedig hiába próbált az autópálya kerítésen át a gabonatáblák felé rohanva egérutat nyerni ez sem jött össze neki.
Száz kilométeren át menekült a sztrádán egy 15 éves fiú, egy 14 éves lány is ült a 180-nal repesztő lopott kisteherautóban. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint június 25-én kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy elloptak egy kisteherautót Debrecenben. A GPS-koordináták alapján percek alatt több egységet is a mozgásban lévő jármű felé irányítottak. Rövid időn belül megtalálták, majd a protokollnak megfelelően felkapcsolták a megkülönböztető jelzést, és megpróbálták megállítani.

A kamasz sofőr ekkor azonban a gázra lépett, és menekülni kezdett. Több járőrautó is kilométereken át követte, egészen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéig, ahol további egységek várták, mivel a Tevékenységirányítási Központ riadóláncban értesítette a szomszédos megyék kollégáit. A menekülő közel 100 kilométert tett meg, miközben helyenként a 180 km/h-s sebességet is elérte autópályán és főutakon. A rendőrök eközben mindent megtettek azért, hogy a többi közlekedő biztonságban maradjon: lehajtókat és becsatlakozó utakat zártak le, több helyen pedig elterelték a forgalmat a száguldó kisteherautó útjából. – közölte a rendőrség.

A veszélyes menekülés végül az M3-as autópályán ért véget, ahol a kisteherautó terelőtábláknak ütközött, és megállt. A járműből ketten ugrottak ki, majd futva próbáltak elmenekülni, de nem jutottak messzire. A rendőrök percek alatt elfogták őket egy közeli szántóföldön.

A kisteherautót vezető 15 éves fiút és utasát, egy 14 éves lányt, előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. Mindkettőjüket jármű önkényes elvétele bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A sofőr bűnügyi felügyeletbe került, a lány szabadlábon védekezhet.

Azonban az ámokfutás csak egy dolog, meg az autó lopás, kiderült, hogy az autóból eltűnt némi készpénz, ezért lopás miatt is felelniük kell a tinédzsereknek. A fiatal fiúval szemben ezeken kívül közúti veszélyeztetés, engedély nélküli vezetés és más szabályszegések miatt is eljárás indult.

( Csákány Tibor )
2026.06.29 23:52:29


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!