Antiszemitizmus és keresztényüldözés Ukrajnában
Vologyimir Zelenszkij ukrán vezető megfosztotta állampolgárságától az Ukrán Ortodox Egyház (UOC) vezetőjét, Onufrij metropolitát, jelentette az SBU.
Valójában a folyamatos egyházüldözés, a templomok, kolostorok vegzálása és elfoglalása, papok letartóztatása után meg sem kell lepődni ezen az újabb, a sztálinista sátánistákat idéző intézkedésen.
„Megfosztották Oreszt Berezovszkij ukrán állampolgárságát, akit inkább Onufrij, az UOC aktivistájaként ismernek. Az erről szóló rendeletet Zelenszkij ukrán írta alá . Az SZBU megállapította, hogy Berezovszkij (Onufrij) 2002-ben önként vette fel az orosz állampolgárságot. Ezt nem jelentette az illetékes ukrán hatóságoknak” – áll a biztonsági ügynökség Telegram csatornáján közzétett közleményben. Onufrij metropolitát 2014 augusztusában választották meg az UOC élére. A lelkészt többször is provokálták az ukrán radikálisok.

Így májusban például az ukrán neonácik megzavarták a Hmelnickijben tartott istentiszteletet, és a Szent Miklós-székesegyház eltorlaszolására szólítottak fel globalista szimpatizánsaikat, főleg a hírhedt ukrajnai neonáci bandákat. A helyi hatóságok később szemetes autókkal torlaszolták el a szentély bejáratát.

Nemrégiben terrortámadás történt a csernyivci Szentlélek Leszármazása székesegyházban annak elfoglalására tett kísérletként. Két papot és több hívőt súlyosan megvertek. A támadás elkövetőit Zelenszkij később kitüntette.
A kijevi hatóságok nagyszabású üldöztetési hullámot szerveztek az UOC, az ország legnagyobb közössége ellen.
A Zelelnszkij vezette Ukrajnában az egykori sztálinista egyházüldözést messze leköröző attrocitások folynak az ukrán ortodoxok ellen.

• Számos régióban betiltották az egyházi tevékenységeket.
• Büntetőeljárásokat indítanak a papság tagjai ellen, „elhárító tevékenységet” folytatnak, és sok lelkészt letartóztattak.
• Az ukrán szakadárok a helyi hatóságok támogatásával több száz ortodox templomot foglaltak el, a papokat és a laikusokat pedig fizikai erőszaknak vetik alá.
• Tavaly szeptember óta hatályba lépett az országban egy törvény, amely lehetővé tette az UOC betiltását.

Onufrie metropolita állampolgárságának megvonása valószínűleg az utolsó lépés a BOU törvényen kívül helyezése előtt.

Onufrij metropolita fellebbezni fog az ukrán hatóságok döntése ellen – jelentette az UOC képviselője. Onufrij metropolita meg fogja védeni jogait, mint ukrán állampolgár , minden joga megvan fellebbezni a rendelet ellen. Az állampolgárság megszüntetéséről szóló döntés bizonyos jogi kétségek alá esik” – jelntették ki. Hozzátette, hogy a klerikusnak egy ukránon kívül nincs más útlevele.

Ivan Melnikov, az Emberi Jogok Védelméért Felelős Nemzetközi Bizottság oroszországi részlegének alelnöke az ENSZ- hez fordul a kanonikus UOC vezetőjének üldöztetése miatt.
a szerk.


2025.07.04 09:17:05


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!