Fekete napja volt gíroszosoknak
Lecsaptak a gíroszosokra a hatóságok. 350 ellenőrzés történt, 25 üzletet bezártak, kiszabtak 17 millió forintnyi bírságot, 1300 kilogramm élelmiszert lefoglalt a fogyasztóvédelem. Az alkalmazottak negyede pedig egészségügyi kiskönyvvel sem rendelkezett.
Nem volt jó hetük a gíroszosoknak. 350 gíroszt árusító büfét és éttermet vizsgált meg az elmúlt napokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), aminek következtében 85 eljárást indított, és 25 üzletet zárt be a hatóság.

A fogyasztóvédelem összesen 17 millió forint értékben szabott ki bírságot.

A hivatal szerint az országos vizsgálatra a korábbi ellenőrzések negatív tapasztalatai miatt került sor. A 25 ideiglenesen bezárt vendéglátóhelyen súlyos higiéniai szabálytalanságokat tapasztaltak, többek között túlzott zsúfoltságot, valamint erősen szennyezett hűtőket és munkafelületeket találtak.

Tipikus hiányosság volt ezen büfékben és éttermekben, hogy hiányzott a kézfertőtlenítő, de az is gyakran előfordult, hogy az üzlet nem rendelkezett külön előkészítő helyiséggel, vagy ha volt is ilyen, az nem volt elég nagy. Ennek ellenére sok helyen saját nyársat készítettek, és tisztítatlan zöldségeket használtak, ami oda vezetett, hogy keveredtek az eszközök a nyers húsok és a kész ételek előkészítésekor.

Összesen 1300 kilogrammnyi élelmiszert vontak ki a forgalomból nyomonkövethetetlenség, jelölési hiba, lejárt minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idő miatt. Sok helyen a fogyasztók tájékoztatásával is gondok akadtak, mivel a vizsgált üzletek 17 százaléka nem tüntette fel megfelelően az allergéneket. Emellett a hivatal szerint a dolgozók közel negyede nem rendelkezett érvényes egészségügyi könyvvel.

( G.M.)
2025.12.01 12:22:13


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!