Peti és a milliárdos repkedés
Petink imádta a repkedést. Sőt a pénz sosem volt gond. A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter. Tizenkilenc út jött ki az összegből – derül ki Velkey György László bejegyzéséből.
Több mint kétmilliárd forint közpénz ment el tavaly Szijjártó Péternek, az Orbán-kormány külgazdasági és külügyminiszterének repülős utazásaira – tette közzé Velkey György László, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalán.

Összesítése szerint a magángépes utak összesen 2 milliárd 36 millió 759 ezer 693 forintjába kerültek a magyar adófizetőknek.

A volt külügyminiszter, aki egyszer munkát hazudva egy oligarcha luxusjachtján nyaralt, és mostanában abban sem teljesen biztos, hogy a családjával milliárdosoknak nevezhetők vagy sem, a hivatali útjain sem vetette meg a luxust – írta Velkey államtitkár. Majd hozzátette: a minisztérium átvilágítása során jutott tudomásukra, hogy a volt miniszter milyen rendszerességgel bérelt magánrepülőgépeket, és ezekre mennyit költöttek a magyar adófizetők pénzéből.
Tavalyról 19 olyan hivatali út adatai kerültek elő, amelyekhez a miniszter és delegációja magángépet bérelt, ezeket Velkey fel is sorolta bejegyzésében:
2025.01.27-01.29. – Brüsszel-London-Abu-Dzabi – 98 981 657 forint;
2025.02.04-02.06. – Budapest-New York (Teterboro)-Prága – 122 754 879 forint;
2025.02.17-02.20. – Budapest-New York (Teterboro), Washington-Budapest – 245 906 547 forint;
2025.02.13. – Budapest-Belgrád-Budapest – 37 525 538 forint;
2025.02.25. – Budapest-Genf-Budapest – 27 727 329 forint;
2025.03.03-03.05. – Budapest-Washington-Budapest – 121 426 125 forint;
2025.03.06. – Budapest-Pozsony-Budapest – 18 059 755 forint;
2025.03.17-03.19. – Brüsszel-Újdelhi-Hanoi-Budapest – 160 575 282 forint;
2025.06.04-06.06. – Budapest-Mexikóváros-San Salvador-Genf-Budapest – 202 039 586 forint;
2025.07.23-07.24. – Budapest-New York-Párizs-Budapest – 150 677 303 forint;
2025.09.12. – Budapest-München-Vaduz-Budapest – 53 468 458 forint;
2025.09.16-09.18. – Budapest-Tokió-Oszaka-Budapest – 196 531 753 forint;
2025.09.21-09.26. – Budapest-New York-Budapest – 160 024 129 forint;
2025.09.28-09.29. – Budapest-Dar es-Salaam-Budapest – 134 620 664 forint;
2025.10.21-10.23. – Budapest-(Luxemburg)-Washington-Budapest – 125 799 353 forint;
2025.11.12-11.14. – Budapest-Malé-Bejrút-Budapest – 32 320 711 forint;
2025.11.27. – Budapest-Banja Luka-Budapest – 11 951 037 forint;
2025.12.16-12.18. – Budapest-New York-Budapest – 134 932 591 forint;
2025.12.08. – Budapest-Isztambul – 1 436 996 forint rendelkezésre állás díj.

Az államtitkár hangsúlyozta: ebben csak a különgépek bérleti díjai vannak benne, a szállással és egyéb kiadásokkal kapcsolatos kiadások nincsenek. A bejegyzését azzal zárta, hogy Szijjártó saját magának adott engedélyt ezekre az utakra, mert a Fidesz-kormány rendeletei ezt lehetővé tették a számára.

( N.Zsolt)
2026.07.03 00:40:59
További hírek Autó/Motor témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!