Deáky András és a csángók álma megvalósult
Felavatták a romjaiból újjáépített Bethlen-Rákóczi várat a Bákó megyei. A történelmi Magyarország egykori keleti határán álló erődítmény a román kormány és a helyi önkormányzat támogatásával újult meg, Deáky András egykori iskolaigazgató tervei szerint.

Magyar Államvasutak egykori legkeletibb vasúti őrháza felett magasodó, 400 éves vár újjáépítésével a Csík vármegyéhez tartozó Gyimesbükk gyimesi csángó lakóinak évtizedes álma valósult meg. Ezzel befejeződött a gyimesbükki zarándokhely kiépítése - hangzott el a pénteki ünnepségen.
Tánczos Barna, az ügyvivő román kormány miniszterelnök-helyettese elmondta: a vár újjáépítésével húszéves munka fejeződik be. Ahogy romjaiból újjáépült, úgy a gyimesi csángó közösség is magára talált és újjáépítette a jelenét és a jövőjét is. Az évek során a gyimesi csángókban olyan közösséget ismert meg, amelyhez foghatót nehéz találni a Kárpát-medencében. Az Istenbe vetett hitük, a kitartó munkájuk, az elkötelezettségük, a talpra állási készségük annyira erős a gyimesi csángóknak, hogy székely, magyar példát vehet róluk - fogalmazott.
Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter úgy fogalmazott, hogy a gyimesbükki vár a megmaradás, az összetartozás és az építkezés jelképe. Az évszázadok alatt átélt és túlélt, épült és hanyatlott, és történetébe mostani lakói írnak új fejezetet - mondta.
Ez a hely határ volt földrajzi értelemben, de még inkább lelki és közösségi értelemben. Itt húzódott egykor az ezeréves határ, itt találkozott kelet és nyugat, itt kellett helytállni, megmaradni és újra meg újra bizonyítani, hogy egy közösség ereje nem a falak vastagságában, hanem az emberek hitében és kitartásában rejlik - fogalmazott. A beruházás megerősíti az emberekben azt az érzést, hogy érdemes szülőföldjükön maradni, tervezni és jövőt építeni.
Oltean Péter polgármester felidézte, hogy a várat 400 évvel ezelőtt Bethlen Gábor erdélyi fejedelem parancsára építették. A múlt században pusztulni kezdett, csak a romjai maradtak. 2008-ban Deáky András azt vallotta azt, hogy a várat újjá kell építeni.
A projekt azután kapott lendületet, hogy a pécsi levéltárban megtalálták az eredeti terveket, de az építkezést hosszú akadályoztatás előzte meg. 2022-ben írták alá a támogatási szerződést a Cseke Attila miniszterhez tartozó Országos Beruházási Társasággal (CNI), és elkezdődött az építkezés.
A vár áll, és nemcsak áll, hanem munkahelyeket is teremt - mondta, hozzátéve, hogy az ipar nélküli térségben a turizmustól remélik a gazdasági fellendülést.
Közölte: a beruházás értéke 321 millió forint, ebből 51 millió forintot a helyi önkormányzat állt, és magánadományokból is származott 17 millió forint, amit területrendezésre fordítottak.
Az új politikai elvárásoknak megfelelően cáfolta, hogy a felújítást az Orbán-kormány is támogatta volna. Az Orbán-kabinet a vártörténeti kiállítás és honlap létrehozására adott pénzt - mondta.
Deáky András ötletgazda, nyugalmazott iskolaigazgató azt elevenítette fel, hogy miként lett Gyimesbükkből zarándokhely azáltal, hogy 2008-ban felújították a vasúti őrhelyét, és befutott a magyar állami címeres mozdony. Az avatóünnepségen 40 ezer ember jelent meg - mondta. Azóta lett Gyimesbükkből zarándokhely, talán annak is köszönhetően, hogy folytattuk a munkát - jelentette ki. Hozzátette: az első gyimesbükki csoda az őrház, a második a vár újjáépítése volt.
Dolhai István csíkszeredai főkonzul beszédében Gyimesbükköt szellemi és lelki találkozási pontnak nevezte, és azt kívánta, hogy a vár lelki tartóoszlop legyen, a béke, a méltóság és az örökös megújulás jelképe.
Az épületet Nagyméltságú és Főtisztelendő Kovács Gergely gyulafehérvári érsek megáldotta. Az emelkedett hangulatot a helyi Dani Gergely Iskola kórusa, a Gyimesvölgye Férfikórus és a Csíkszentimrei Fúvószenekar műsora tette ünnepélyesebbé.
A vár az eredeti tervek szerint, korhű építőanyagokból épült újjá. Alsó szintjén kiállítóterem, az emeleten kávézó és panorámás terasz található. Az interaktív kiállítás az alapítástól az újjáépítésig mutatja be a vár történetét, háromnyelvű honlap is tartozik hozzá (https://cetateaghimes.ro).
A várat Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette 1626 körül őrtoronyként, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem erősítette meg. Őrhelyként, vámszedőhelyként, 1710 után pedig vesztegzárként is használták.
sgy.
Kép: Esti Újság
2026.05.23 08:24:34