Késélen a demokrácia Romániában
Orbán Viktor kijelentése után George Simion magyar nyelvű szórólapokkal kampányolt Székelyföldön, amelyeken Orbán Viktor és Simion fotója is szerepel. Orbán Viktor fotójára idézet is került, mely szerint „a románok számíthatnak a magyarokra”.

Az Európai Unió mintaállama, a mindig és minden körülmények közt szófogadó Románia válságban van. A külföldi kölcsönöknek kiszolgáltatott országban vasárnap eldől, hogy Moszkva és a csőd felé tart-e, vagy tovább döcög a nyugati demokrácia rögös útján. A választ hiába firtatjuk ma, csupán a külföldön élő román állampolgárok szavazatainak megszámlálása után tudhatjuk meg.
Az első fordulóban a szélső jobboldali, szuverenista jelölt, George Simion söpörte be a szavazatok közel 41 százalékát. Második forduló beli vetélytársa, Nicușor Dan 21 százalékkal jutott a fináléba. A meccs azonban nincs lejátszva.
Politikai elemzők szerint Simion elérte támogatottságának határát, 5 millió szavazatnál a második fordulóban sem szerezhet többet. Nicușor Dan viszont megkaphatja a fősodorhoz tartozó politikai pártok szavazóinak a voksait, s ha a második fordulós részvétel 65 százalék körüli vagy annál magasabb, akkor akár győzhet is.
Nem lenne az első fordítás a romániai elnökválasztások történetében. Korábban Adrian Năstase is 40 százalékról vesztett Traian Băsescu ellenében, és Victor Ponta is ilyen arányú előny után maradt alul Klaus Werener Iohanisszal szemben.
Ellentmondó közvélemény-kutatási adatok
Esélyt latolgatni a közvélemény-kutatási adatok alapján nem érdemes, hiszen a ma, május 15-én közzétettek szerint Simion 55 százalékkal nyer, vagy szoros eredmény várható, vagy Nicușor Dan győz, támogatottsága emelkedő tendenciát mutat, így neki van a legnagyobb esélye megnyerni a választást.
Az IRSOP által csütörtökön reggel ismertetett felmérés értelmében Nicușor Dan a szavazatok 52 százalékát szerzi meg, míg ellenfele, George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje 48-at.
Egy valamiben mindenki egyetért, a kulcs a szavazói részvétel. Ha 11 millió állampolgár a 19 millióból szavaz, az européer jelölt győz.
Abban is mindenki egyetért, hogy különös fontossága lesz a külföldi szavazók opcióinak. Simion úgy győzhet, ha a Nyugaton dolgozó román vendégmunkások négyötöde rá szavaz. Ez esetben felül tudják írni a Romániában élők akaratát.
A magyarok szerepe
A romániai magyarok, ha nem is lesznek a mérleg nyelve, hozzájárulhatnak az européer jelölt sikeréhez. Az erdélyi, fogarasi születésű Nicușor Danra az első fordulóban is sokan voksoltak a magyarok közül, főként a nagyvárosi liberális értelmiségiek támogatták.
Pillanatig sem volt kétséges, hogy a magyar honvédtemetőben randalírozó Simion a magyar szavazatok legtöbb 5 százalékát tudja begyűjteni, s hogy a kisebbségek érdeke Nicușor Dant támogatni.
Hathatós támogatás az lehet, ha a tömbmagyar megyékben az első fordulós részvétel (32-36 százalék) megduplázódik. Kérdés, sikerül-e mozgósítani az RMDSZ szavazóbázisát, bevállik-e a riogató kampány, amely azt igyekszik tudatosítani – hogy Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatával szöges ellentétben – George Simion se nem patrióta, se nem keresztény, egyszerűen idegengyűlölő, magyarellenes politikai szélhámos.
– Egy tollvonással minden veszélybe kerülhet, amit 35 év alatt felépítettünk. Állítsuk meg őket – fogalmazott az RMDSZ minisztere, Cseke Attila.
Simion kampánya meg nem jelenéssel
George Simion meglepő módját választotta a kampánynak: eltűnt a közéletből. Ugyan megígérte az elnökjelölti vitát közvetítő hírtelevízióknak, hogy jelen lesz a dispután, utolsó pillanatban azonban mindig lemondta azt. A szerda esti választási vitán sem jelent meg George Simion.
Az AUR-elnöke a Digi24 és az Antena3 CNN után a România TV stúdiójában is üresen hagyta a neki előkészített széket, miközben a független jelölt Nicușor Dan ismételten részt vett és újfent egyedül kellett válaszolnia a kérdésekre.
Elemzők szerint ez nem jár károkkal Simionra nézve, aki így elkerüli azt, hogy kiderüljön: ismeretei, képességei nem javallják az államfői tisztségre.
Ráadásul Simion, akit azzal vádoltak, hogy nemzetközi elfogadottsága minimum zűrös, igyekezett bizonyítani, hogy nemzetközi színtéren is jártas, számon tartott politikus.
Simionnak váratlan helyről is érkezett támogatás. Orbán Viktor magyar miniszterelnök fogalmazott úgy, hogy a szuverenista elnökjelöltnek igaza van akkor, amikor a népek önrendelkezési jogáról, a kereszténységhez való tartozás szükségességéről beszél.
Ezek után magyar nyelvű szórólapokkal kampányolt George Simion Székelyföldön, amelyeken Orbán Viktor és Simion fotója is szerepel. Orbán Viktor fotójára idézet is került, mely szerint „a románok számíthatnak a magyarokra”.
Az RMDSZ Facebook-bejegyzésben figyelmeztetett George Simion megtévesztő lépésére, és összefogásra szólít fel a magyarellenes jelölt ellen: – Van lejjebb! Simion kétségbeesésében anyanyelvünkön írt szórólapokkal próbál becsapni minket, erdélyi magyarokat. Mert azt hiszi, hogy mi könnyen felejtünk. De mi tudjuk, ki ő: ismerjük az igazi arcát. És ha összefogunk, meg tudjuk állítani – írja az RMDSZ.
Politikai elemzők szerint káosz, demokrácia ellenes kormányzás, gazdasági szakértők szerint pedig Görögországhoz mérhető csőd következik, ha Simion győz.
A nehéz gazdasági helyzetet és a demokrácia fenntartásának reményét jelentené Nicușor Dan sikere.
Vasárnap bármi megtörténhet…
Varga Szilveszter
2025.05.16 11:20:49