Főügyészségi ügyész került pácba
Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt, akit gyanúsítottként ki is hallgattak. Azt nem tudni, hogy kérik-e az előzetes letartóztatását. HAsonló esetre tavaly nyáron volt példa, akkor egy járási ügyész került pácba.
Lecsapott a Központi NYomozó Főügyészség egy ügyészre Budapesten. Úgy tudjuk a vádhatóság emberét őrizetbe is vették, házkutatások is történtek és megkezdődött a bajba keveredett ügyész kihallgatása is.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) egyik szervezeti egysége hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban jelenleg is nyomozati cselekményeket végez egy főügyészségi ügyésszel szemben – közölte a KNYF .

Az ügyről egyelőre több részletet nem árultak el. Így azt sem tudni mit takar a hivatali visszaélés ? S arra is várni kell, hogy kérik-e a gyanúsított ügyész előzetes letartóztatását.

Legutóbb tavaly történt hasonló eset az ügyészség berkein belül. Szintén hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előtt folyamatban lévő büntetőügyben a nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki egy volt járási vezető ügyészt, aki a terhére rótt bűncselekményeket a hivatali idejében, beosztását felhasználva követte el. A gyanúsított vallomást tett, bűnösségét nem ismerte el.A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a gyanúsított őrizetét, majd a nyomozási bíró előtt indítványt tett a gyanúsított bűnügyi felügyeletének elrendelésére, valamint az érintettektől történő távoltartásra.A nyomozási bíró kényszerintézkedésként csak az érintett személyektől történő távoltartást látta indokoltnak, amely végzés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be.A folyamatban lévő nyomozás érdekében az ügyről részletesebb tájékoztatás jelenleg nem adható.

( Csákány Áron )
2026.02.05 20:11:04


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!