Komoly malőr rosszul számolták ki a pedagógusok béremelését
Nem igazán jött össze a pedagógusok béremelése. Az emelés alapjául szolgáló bértömegből kimaradt az a 20 ezer forint, amit a teljesítményértékelés alapján kaphattak a tanárok. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ezért arra kéri azokat akiknél nem jött ki a béremelési matek, hogy kérjenek írásos tájékoztatást a munkáltatójuknál és utána lehet pereskedni.
Nem jól számolták ki központilag a pedagógusok 10 százalékos béremelésének fedezetét, ezért a kormánynak többször is módosítania kellett az emelés előirányzatán . A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a problémát az okozta, hogy az emelés alapjául szolgáló bértömegbe nem számolták bele a tavalyi, fejenként bruttó 20 ezer forintos bérfedezetet, amit a teljesítményértékelés alapján kaphattak a pedagógusok.

Úgy tudja a hibát elismerte a PDSZ-nek Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár is, aki azt írta, hogy később korrigálták az idei emelés előirányzatát, de addigra a munkáltatók már végeztek a bérszámfejtéssel, és az utólag kapott korrekciós összeg felosztásánál javasolhattak az igazgatóknak kismértékű differenciálást. Ez azt jelenti, hogy a pénzt nem egyenlő mértékben oszthatják szét a pedagógusok között.

A PDSZ azt javasolta azoknak, akiknél nem stimmel az összeg, hogy először a munkáltatótól kérjenek írásban tájékoztatást arról, milyen szempontok szerint történt a bértömeg elosztása, a differenciálás ugyanis akkor lehet jogellenes, ha sérti az egyenlő bánásmód elvét – ezt Nagy Erzsébet, a szakszervezet ügyvivője közölte.

MInt ismeretes a jó hír a béremelésről azaz a kormányrendelet szenteste napján jelent meg, abban volt olvasható, hogy a tanároknál intézményi szinten átlagosan szintén 10 százalék a pótlékok, megbízási díjak nélküli illetmény emelése.

( Csákány Áron )
2026.02.03 18:46:15


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!