A kapcsolódó tanulmány a „Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS)” című folyóiratban jelent meg, és a finnországi Turkui Egyetem Biológiai Intézete, valamint a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet végezte.
A kutatók három évtizeden át elemezték 25 vadon élő hegyi gorilla életútját és viselkedési adatait az ugandai Bwindi Nemzeti Parkban. A vizsgált nőstények közül hét, vagyis egyharmad, több mint tíz évig élt utolsó születése után – ez több mint kétszerese a születések közötti átlagos időintervallumnak. Ezen állatok közül hat idősebb volt 35 évnél, ami a hegyi gorilláknál eddig megfigyelt legmagasabb reproduktív életkor.

A magyarázat az emberekben

Mivel a vadon élő nőstény gorillák ritkán érik el az 50. életévüket, a kutatók szerint ezek a posztreproduktív évek, azaz a termékenység utáni évek, felnőttkori élettartamuk legalább egynegyedét teszik ki. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a nőstény gorillák termékenysége az életkorral csökken. A 30 év feletti, fogságban tartott nyugati nőstény gorillák több mint fele nem mutat ivarzási ciklust, vagy változó hormonális mintázatokat mutat, amelyek a perimenopauzára utalnak, hasonlóan egy 38 éves vadon élő nőstény hegyi gorillához.

A jelenlegi tanulmányban a kutatók számos lehetséges magyarázatot vitatnak meg arra vonatkozóan, hogy a nőstény gorillák miért élnek olyan sokáig szaporodás nélkül, annak ellenére, hogy ez látszólag semmilyen evolúciós előnyt nem jelent a faj számára. Az úgynevezett nagymama-hipotézis azt feltételezi, hogy a nőstények azért élnek tovább, hogy segítsenek unokáiknak – például azzal, hogy megvédik őket, vagy átadják a tudást. Ez a hipotézis a bálnák és az emberek esetében is fennáll.

A nagymama tézise nem állja meg a helyét

Szakértők szerint az embereknél jelentkező nagymamahatás valószínűleg abból fakad, hogy a nagymamák az emberiség történetének korai szakaszában gondoskodtak unokáikról. Az emberi gyermekkor viszonylag sokáig tart, mivel az idegrendszernek hosszú időre van szüksége az éréshez. Ilyen körülmények között az utódok túlélési esélyei jobbak voltak, ha a nagymamák a lehető leghosszabb ideig tudtak gondoskodni unokáikról, leveveve lányaikat a terhek egy részéről – állítja az elmélet.

A kutatók szerint azonban a gorilláknál valószínűtlen az ilyen generációk közötti segítség, mivel mind a nőstények, mind a hímek gyakran elhagyják születési csoportjukat a szaporodás előtt, és így ritkábban élnek rokonaikkal.
Az Universum egy természetvédő csapattal együtt dokumentálja a súlyosan veszélyeztetett síkvidéki gorillák megmentését a Kongói Köztársaságban található Kahuzi-Biega Nemzeti Parkban.

Hosszú, aktív anyaság

Az anyahipotézis valószínűbbnek tűnik számukra. Ez azt állítja, hogy az idősebb nőstények az energia és más erőforrások megőrzése érdekében abbahagyják a szaporodást, és ehelyett a meglévő utódaikba fektetnek be. Valójában a megfigyelések azt mutatják, hogy az anyák fontos szerepet játszanak a felnőtt állatok számára is, és hogy a nem szaporodó nőstények gyakran jobb fizikai állapotban vannak, mint az idősebb, szaporodó nőstények.

A kutatók azonban azt is lehetségesnek tartják, hogy a gorillák reprodukció utáni hosszú élettartama nem szándékos evolúciós tulajdonság, hanem a megnövekedett élettartam mellékterméke. Például kevesebb leopárd van, mint korábban, amelyek a gorillák természetes ragadozói.
stoffán