Komoly környezetvédelmi aggályok és feljelentés a szegedi BYD építkezés miatt
Elég a környezetszennyezésből és károsításból. Gajdos László miniszter fel is szólította a BYD-t, hogy azonnal fejezzék be a könyezetkárosító építkezést Szegeden. A kínai gyár építése miatt a megyei Kormányhivatal feljelentést is tett.
A miniszter szerint a Szegeden épülő gyár súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit.

Tudomásomra jutott, hogy a BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit. Konzultáltam az illetékes szervekkel, valamint Dr. Stumpf Péterrel, Szeged országgyűlési képviselőjével, aki részletesen tájékoztatott a kialakult helyzetről, a jogsértések mértékéről és a helyi lakosság jogos aggodalmáról. Ezúton is határozottan és nyomatékosan felszólítom a BYD vezetőit, hogy a környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be és maradéktalanul tegyenek eleget a hatóságok által előírt kötelezettségeiknek! – írta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter.

A magyar emberek egészsége és biztonsága mindennél fontosabb, ebből semmilyen gazdasági érdek miatt nem engedünk!--folytatta írását a miniszter.

Környezetkárosítás gyanúja miatt tett feljelentést a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal a szegedi BYD-gyár ügyében - közölte a szervezet sajtószolgálata. A közlemény szerint a kormányhivatal a BYD-gyár kivitelezési munkáinak 2024-es megkezdése óta folyamatosan figyelemmel kíséri a beruházást, és több különböző hatáskörében indított ellenőrzést. A kormányhivatal az első negyedévben a környezetvédelmi szabályok betartását vizsgálta. A rendelkezésre álló információk alapján felmerült a környezetkárosítás gyanúja a beruházási területen „letermelt” talajréteg felhasználásával összefüggésben, ezért a kormányhivatal feljelentést tett a Szegedi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen - írták.

( V.Zs.)
2026.05.19 22:19:43


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!