Engelman, aki a két világháború közötti Csehszlovákiában született, néhány nappal ezelőtt hunyt el Ausztráliában, 97 éves korában. Halálhírét a sydneyi Zsidó Múzeum jelentette be.

Engelmanová a kárpátaljai Dolha faluból származott. A Nyugat-Ukrajnában fekvő falu 1918 és 1938 között a Csehszlovák Köztársaság része volt. Az 1938 novemberi bécsi döntés után, amikor Csehszlovákiának vissza kellett adnia Kárpátalját Magyarországnak, akkor újra magyar fennhatóság alá került.

Az ausztrál médiának adott interjúkban és a holokauszt-oktatási előadásokon Engelman felidézte az antiszemitizmus meredek növekedését a második világháború kitörése után: osztálytársai, akikkel baráti kapcsolatban állt, abbahagyták a vele való beszélgetést. Aztán jött az iskolába járás tilalma pusztán azért, mert zsidó volt. Szülei egyetlen gyermekeként felidézte, hogy amikor apját egyszer behívták a rendőrségre, több fogát kiütve tért haza. „Mindig félelemben éltünk. Nem tudtuk, mi történhet velünk egy óra múlva, nemhogy másnap” – hangsúlyozta a News rovatvezetőjének.

Később a hatóságok elkobozták apja kis boltját. És egyre rosszabb lett: 1944 márciusában Hitler úgy döntött, hogy megszállja Magyarországot, így áprilistól a zsidóknak sárga csillagot kellett viselniük a ruhájukon, tavasszal pedig, megkezdődtek a deportálások az auschwitzi náci koncentrációs táborba. Horthy semmit nem tehetett már. Korábban megtiltott minden deportálást.

Összesen 430 000 zsidót deportáltak Magyarországról, akiknek cca. 80 százaléka nem tért vissza onnan. Letartóztatásuk után Yvonne és szülei a beregszászi gettóba kerültek. Az Auschwitzba vezető út Stáden keresztül vezetett.
Csakúgy, mint a szlovák államból, Magyarországról is marhavagonokban deportálták a zsidókat. Élelmiszer nélkül, csak vízzel. „Egy vödör szolgált vécéül mindenkinek, aki a marhavagonban ült” – mondta Engelman. A vonat öt nap utazás után ért Auschwitzba.

A deportáltak úgynevezett szelekcióját a hírhedt náci orvos, Josef Mengele végezte. Ő döntötte el, hogy ki megy azonnal a gázkamrába meghalni, és kit küldenek rabszolgamunkára. „Ha valaki nem tűnt egészségesnek vagy jó állapotban lévőnek, Mengele rámutatott, és azt mondta neki, hogy álljon balra” – jegyezte meg Engelman, hozzátéve, hogy ez gyakorlatilag halálos ítéletnek számított. A többieket a jobb oldali sorba küldte. Engelman mindkét szülőjét meggyilkolták Auschwitzba érkezésükkor. Az ő sora is megtörtént, de szerencsére csodával határos módon az élők között maradt.

Az auschwitzi szállítás során az apja arra kérte Yvonne-t (fogalma sem volt, hová viszik őket), hogy ígérje meg neki, ha legalább ő a családból túléli, akkor nem fog hallgatni a náci bűnökről a háború után. Óriási szerencséje volt, hogy be tudta tartani az ígéretét.

Egy nap rá került a sor, hogy bemenjen a gázkamrába. „Le kellett vetkőznünk, annyira féltem, hogy még sírni sem tudtam.” Őt és a többi rabot bezárták egy zuhanyzókkal ellátott kamrába, de azokból nem folyt víz, viszont halálos gáznak kellett volna folynia. „Semmi sem történt. A gázkamrában biztosan műszaki hiba lépett fel. Reggelig bent hagytak minket, aztán elküldtek dolgozni” – magyarázta Engelman a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumnak tett vallomásában.

A rabszolgamunka akár napi tizenkét órát is igénybe vett. Azt is parancsba kapta, hogy ellenőrizze a deportált zsidók ruházatát, hátha aranyat vagy ékszert rejtenek. Amikor a Vörös Hadsereg 1945 januárjában megállíthatatlanul közeledett Auschwitzhoz, a nácik úgy döntöttek, hogy kiürítik a koncentrációs tábort. Azokat, akiknek sikerült elmenekülniük, úgynevezett halálmenetbe kergették: hosszú kilométereket kellett gyalogolniuk a hidegben, sok fogoly nem tette meg az utat. Tehetetlenül feküdtek a hóban, vagy a németek lelőtték őket.

Engelman végül eljutott Németországba, ahol egy lőszert gyártó fegyvergyárba osztották be. Újra kemény munka várt rá, de 1945 tavaszán elérkezett a hőn áhított szabadság. Mit tehetett akkor Yvonne, aki még 18 éves sem volt, elvesztette anyját, apját, és testvérei sem voltak? Úgy döntött, hogy kihasználja a zsidó árvák számára létrehozott programot - végleg külföldre utazott. Ránéztem a térképre, és Ausztráliát választottam. A lehető legtávolabb akartam lenni Európától - magyarázta egy interjúban. A világ másik felére egy fillér nélkül, gyakorlatilag semmivel indult. Új életet kezdett a nulláról.

Sydneyben feleségül ment egy szintén Csehszlovákiából származó férfihoz, aki szintén túlélt egy náci koncentrációs tábort. A férfi neve John Engelman volt (a keresztneve eredetileg valószínűleg Ján volt). Ez volt két európai zsidó árva első házassága Ausztráliában. A helyi zsidó közösség tagjai pénzt gyűjtöttek, hogy esküvői ajándékokat biztosítsanak számukra.
Amikor 1992 novemberében megnyílt a Zsidó Múzeum Sydneyben, Engelman bekapcsolódott a holokauszt borzalmaival kapcsolatos tudatosság növelésébe. Élete végéig folytatta a tudatosság növelését. Apjának tett ígéretét teljes mértékben megtartotta.