Szexuális zaklatással vádolják az eltűnt futballedzőt
Travis Turner eltűnése a múlt héten indította el a sürgős kéréseket a hollétét illetően, de később kiderült, hogy gyermekbántalmazás vádjával körözték. Ezt követően felesége, Leslie Caudill Turner törölte a fiókját.
A 46 éves Travis Turner a múlt héten tűnt el, és kezdetben eltűntnek tekintették, családja pedig aggódott a holléte miatt. Kérték jelezze hol van. Később azonban körözötté nyilvánították, és gyermekmolesztálási anyagok birtoklásával, valamint kiskorú számítógépes kínzásával vádolták – közölte a virginiai rendőrség.

A házához kivonuló rendőrségnek le akarta tartóztatni, ehelyett nagyszabású hajtóvadászat folyik ellene. Közleményükben azt írták: „A VSP fő prioritása Turner biztonságos felkutatása, jelenleg szökésben lévőnek tekintik.”
Felesége, Leslie Caudill Turner tagadta az ellene felhozott vádakat, és kezdetben üzeneteket küldött, amelyekben információkat kért: „Szeretjük őt, és szükségünk van rá. Köszönjük mindenkinek, aki szeretettel és támogatással fordult hozzánk. Ez többet jelent, mint gondolnád.”

Azóta azonban törölte közösségi média fiókjait, mivel a rendőrség továbbra is keresi férjét.

Mielőtt törölte volna a bejegyzéseket, futballal kapcsolatos tartalmakat osztott meg az oldalán. A férje elleni vádakra reagálva a Daily Mailnek ezt nyilatkozta: „Ebből semmi sem igaz. Jó apa és jó férj, és azt akarjuk, hogy otthon legyen. Ennyi.”
A család ügyvédje, Adrian Collins azt mondta: „Travis Turner családja nevében szeretném kifejezni őszinte hálámat mindenkinek, aki aggódott értünk ebben a nehéz időszakban.

„A család és Travis közötti utolsó ismert kapcsolat november 20-án, csütörtökön vagy akörül történt, miután egy lőfegyverrel elhagyta az otthonát .

Gy.E.


2025.12.01 20:56:38


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!