Szentképekkel várták Hadházyékat
Imádkozó ellentüntetők jelentek meg Hadházy Ákos rendezvényén a Ferenciek terén, ami érdekes volt, hisz a Ferences Rend és Hadházy kibékült és egyfajta megállapodást kötött, hogy nem a templom mellett fog a jövőben tüntetni. A tüntetés végén az ellenzéki képviselő mondta a Miatyánkot, több tüntetővel közösen .
Erős rendőri készültség mellett szentképekkel, rózsafüzérekkel ellentüntetők jelentek meg a ferencesek templománál a Ferenciek terén annak ellenére, hogy szerdán a Ferences Rendtartomány és Hadházy Ákos is közleményt adott ki arról, hogy megállapodtak.

A ferencesek és Hadházy egyeztetése alapján a most keddi tüntetés helyszíne még változatlan volt, de a jövő héttől a tér egy távolabbi pontjában állítják majd fel a színpadot, hogy ne zavarja a templomba, misére érkezőket.

Az ügy előzménye, hogy a múlt keddi tüntetésen konfliktus alakult ki, és a megmozdulást szervező Hadházy Ákos összeszólalkozott Reisz Péter Pál szerzetessel, miután a ferencesek több mint negyed órán át tartó harangozással próbálták elnyomni a tüntetés hangjait.

Mint megírtuk, közleményükben a ferencesek bocsánatkérést vártak, ugyanakkor megköszönték a független országgyűlési képviselőnek, hogy megkérte a felháborodott tüntetőket, ne menjek be a templomba.

A mostani templomvédő tüntetők egyike azt mondta kollegánknak, hogy „jöttek megvédeni a templomot”, elfogadhatatlan, ami itt történt.

Egy másik nyilatkozó bűncselekményről, egyházüldözésről beszélt.

Hadházy Ákos mostani néhány száz résztvevő előtt elsőként azt kérte, ne legyenek skandálások, csendben tüntessenek, és üdvözölte, hogy nincsenek vallási érzületet esetlegesen sértő feliratú táblák. Az ellenzéki politikus kiemelte, hogy az aljas és hazug propaganda egész héten azt sugallta, hogy akik a kormányt támadják, az egyházat támadják, ami nem igaz. Az ellenzéki politikus szerint az is áldozat, aki ezt a propagandát elhiszi, a harangot kongató atya is, és ahogy kérték, elnézést kért a múlt heti incidens miatt. <

A felszólalók sorában előbb Raszler György művészettörténetet tanító pedagógus a gyermekeket napjainkba érő bántalmazásokról, sérelmekről, az oktatás óriási problémáiról beszélt, a kölcseys tanárokról, akik a diákok jogait akarták előtérbe helyezni, ezért eltávolították őket. A tanár azt mondta, hogy ő minden kedden itt van és itt lesz, sőt részt vesz az úgynevezett „zebraszerdákon”, amikor a gyalogátkelőkön táblákkal vonulva hívják fel a figyelmet az oktatás helyzetére. Raszler György ma gyermekeket kell megvédeni a szexuális bántalmazástól, és figyelmeztetett, hogy a hatalom az Iványi Gábor vezette Dankó utcai hajléktalanszállót is be akarja záratni.

Majtényi László alkotmányjogász, egykori ombudsman és köztársaságielnök-jelölt azt mondta, hogy azért jött, mert ma a szabadságról van szó, ahogy szakterülete, az alkotmányjog is. József Attila, Andy Endre, Esterházy Péter és Ungváry Rudolf idézetekkel szintén figyelemhívó beszédében Orbán Viktor Hadházy Ákost gúnyoló, bohócozó, bohócsipkázó jelenetét történelmi példákkal állította szembe. Majd azt emelte ki, hogy a ma minden szinten propagandát harsogó államnak nincs véleményszabadsága.

Az állam feladata a társadalom életének szervezése, jólét elősegítése, oktatás, egészségügy, közbiztonság biztosítás.

Magyarországon 365, szökőévben 366 napon át az állam Fidesz-propagandát harsog. Ehhez egy államnak nincs joga, sehol a világon – jelentette ki Majtényi László.

Emlékeztetett az ex-ombudsman arra is , hogy a még a Covid-oltás hírlevelein is megy az uszítás, amit az Alkotmánybíróság nevet viselő szerv az állam tájékoztatási feladatának nevezte, de a ma már alkotmánybíróként működő Kozma Ákosról is leszedte a keresztvizet, mert az állampolgári jogok biztosa szerint a tanárok sztrájkjogának elvétele is rendben van, pedig neki az államnak kiszolgáltatott kisembereket kellene megvédenie a hatalomtól, nem pedig fordítva.

Hadházy Ákos beszédében visszatért Orbán Viktor „bolondozására”, felidézve, hogy óvodások szokták egymást hülyének, bolondnak nevezni, mert még nem tudnak érvelni.

Hadházy szerint azért kell minden héten tüntetni, mert igenis lesz eredmény, mert a hatalom szemében kellemetlenek, veszélyesek, és ahogy fogalmazott, őrzik a parazsat.

A tüntetés végén arra kérte a résztvevőket, hogy vonuljanak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz az ottani megemlékezésre, mert éppen ma három éve rúgták ki a polgári engedetlenséget vállaló öt pedagógust.

A rendezvényt Hadházy Ákos azzal zárta, hogy látja a templom mellett szentképekkel imádkozókat, de ő is majdnem minden nap imádkozik, és legvégül kérte a hitre törekvő embereket, hogy mondják el vele együtt, a Miatyánkot.

( V.Zs.)
2025.09.30 23:10:06


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!