Dráma és döbbenet Simontornyán
Döbbenet és néma csend uralkodik Simontornyán, ahol egy egyhetes csecsemő rejtélyes halála sokkolta a Tolna vármegyei kisvárost majd két hete. A kisbaba halálát állítólag kisiskolás bátyja okozta, agyonnyomta kistestvérét - legalábbis ezt állították a rendőröknek a gyerekek szülei. Az, hogy valójában pontosan mi is történt , azt majd az igazságügyi orvosszakértő és a nyomozók minden bizonnyal kiderítik.
A csecsemőhalál majd két hete történt ugyan de a tolnai kisváros lakói még most is döbbenten állnak az eset előtt. Simontornyán mentőhelikopter és rendőrautók látványa borzolta fel a mindennapi nyugalmat. A rendőrök és az igazságügyi orvosszakértő előtt sok feladat van még, hisz tisztázni kell, miért és hogyan halt meg a hétnapos csecsemő Axel.

Az elsődleges adatok szerint és a szülők vallomása alapján a csecsemő testvére, a hétéves, 50 kilós Ármin esett rá az ágyon fekvő kisbabára, véletlenül. Az általános iskolás fiú ugyanis nem akart iskolába menni, hisztizett és hogy nyomatékot adjon a tiltakozásának, ugrált az ágyon. Ekkor történt meg a baj. A község lakói közül valaki úgy tudja, a kisfiú eltörte a baba nyakát, ahogy ráesett.

A Tolna vármegyei rendőrség a csecsemőhalált megerősítette, de a részletekről nem nyilatkoztak.

A kérdéses haláleset körülményeit büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán. Az esettel kapcsolatban, a nyomozás érdekeire tekintettel, további részleteket nem áll módunkban közölni.-közölte a rendőrség.

Természetesen jó magyar szokás szerint a községben szárnyra kaptak pletykák a szülők felelősségéről és sokan azt is furcsállották, hogy kora estig helyszínelt a rendőrség.

Nos az tény kérdése, hogy ilyen esetben a rendőrségnek a szülők felelősségét is vizsgálni kell, hisz a gyermekek biztonságáért ők a felelősek első körben, sőt meg is szokták gyanúsítani a szülőket az ilyen esetekben kiskorú veszélyeztetése miatt. Persze ez nem jelenti azt, hogy automatikusan emiatt vádlottak is lesznek, éppen ezért a nyomozás során ezt is vizsgálják a rendőrök, hogy a szülő felelős-e vagy sem a halálesetért.

Simontornyán sokan jóravaló fiatalokként ismerik a házaspárt. Egy helybéli , akinek kislánya egy osztályba jár a kisfiúval, aki a hírek szerint ráeshetett a babára, azt mondta, az apukát gyerekkora óta ismeri, sosem volt vele semmi baj.

A meghalt csecsemő szüleinek Facebook-oldala gyászba borult, profilképüket feketére cserélték, pedig pár nappal korábban még szemük fényével, a babának és annak kisiskolás korú bátyjának fotóival volt tele. Alex halálával azonban a boldogság, öröm gyászba borult.

( G.M.)
2025.09.20 14:47:54


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!