Gyanúsított lett egy szolnoki kardiológus és a vesztegető beteg is
Újabb doki került súlyos bajba. Büntetőeljárást indított ugyanis a rendőrség az NVSZ-el közösen azzal a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Kardiológiai Osztályán dolgozó orvossal szemben, akivel szemben hétfőn intézkedtek a nyomozók.
A Hetényi kórház közlése szerint a kórházban folyó kardiológiai ellátás biztosított, és a nyomozás érdekében mindenben együttműködnek a hatóságokkal.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján rendeltek el nyomozást vesztegetés-bűncselekmény elkövetése miatt, és tetten is érék a nyomozók az orvost, amikor hálapénzt fogadott el az egyik betegétől.

A megalapozott gyanú szerint június 29-én délelőtt az egyik szolnoki kórház orvosa pénzt vett át és fogadott el egy ellátottól, az egészségügyi szolgáltatás elvégzéséért. Az orvost gyanúsítottként hallgatták ki. Ugyancsak gyanúsítottként felel tettéért az az ellátott, aki az egészségügyi szolgáltatás elvégzését követően jogtalan előnyt biztosított az orvosnak – közölték a közleményükben.

( Csákány Tibor )
2026.06.30 18:47:57


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!