A Szecesszió Világnapja
A Szecesszió Világnapjához kapcsolódva tematikus sétákkal várja az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) június 10-e és 14-e között a Fiumei úti sírkertben és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben.
A közlemény szerint a Városi Platform nemzetközi kezdeményezéséhez csatlakozó programsorozat célja, hogy tematikus sétákon keresztül mutassa be a magyar szecesszió kiemelkedő emlékeit és a századforduló művészetének örökségét. A sajtóanyagban felidézték, hogy a szecesszió a 19-20. század fordulójának egyik meghatározó művészeti irányzata volt, amely az építészetben, az iparművészetben és a képzőművészetben egyaránt új formanyelvet teremtett.

Magyarországon a stílus sajátos nemzeti karakterrel gazdagodott, alkotásai pedig ma is a kulturális örökség fontos részét képezik.
A NÖRI tájékoztatása szerint a Fiumei úti sírkert a magyar szecessziós építészet és síremlékművészet egyik legjelentősebb szabadtéri gyűjteménye.

A Szecesszió a Fiumei úti sírkertben című vezetett séta a korszak művészetét idézi meg a sírkert különleges sírépítményein, mozaikjain és díszítőmotívumain keresztül. A program során olyan alkotók munkáival ismerkedhetnek meg a látogatók, mint Róth Miksa, Körösfői-Kriesch Aladár, Márkus Géza, Maróti Géza vagy Jámbor Lajos. A séta érinti több, a sírkertben nyugvó művész, köztük Lechner Ödön, Faragó Géza, Kozma Lajos, Horti Pál és Bálint Zoltán nyughelyét is - írták a szervezők.

Megemlítették a Salgótarjáni utcai zsidó temető története című programot is, amely a tájékoztatás szerint a temető építészeti örökségét, történelmi rétegzettségét és szecessziós síremlékeit mutatja be.

via mti/sgy.
Kép: Illusztráció

2026.06.11 08:04:25


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!