Nemcsak a vádemelés miatt van bajban az IH elnöke
Az Állami Számvevőszék elnöke Windisch László már azon gondolkodik, hogy elmozdítsa-e helyéről az Integritás Hatóság elnökét, aki ellen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és közokirat hamisítás miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. Biró Ferenc Pál helyzete bizonytalan bár a jogerős ítéletig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.
Nemcsak a vádemelés jelent fordulatot az Integritás Hatóság elnökének a büntető ügyében, hanem az is, hogy az Állami Számvevőszék elnökének most mát valamit mondania kell amiatt, hogy miért hagyja pozíciójában Biró Ferenc Pál elnököt, vagy miért menti fel.

Az Integritás Hatóság elnöke elleni vádemelés az ügyben olyan új körülmény, ami miatt az Állami Számvevőszék elnöke ismételten mérlegeli a kereset benyújtását – közölte az Állami Számvevőszék .

Az ÁSZ sajtóosztályát azután keresték meg, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Az Integritás Hatóságról szóló jogszabály szerint az Integritás Hatóság elnökének elmozdítása az ÁSZ elnökének kezében van. Windisch László akkor indíthat közigazgatási pert az Integritás Hatóság elnöke jogviszonyának megszüntetése érdekében, amennyiben „a kinevezés feltételei már nem állnak fent”, így például ha büntetőeljárás indul ellene. A Fővárosi Törvényszéknek ebben az esetben 30 napon belül kellene döntenie keresetről.

A Központi Nyomozó Főügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság Bírót szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélje, valamint 23 millió forintnyi vagyont elkobozzanak tőle, melyekre jogosulatlanul tett szert.

MInt arról korábban az Esti Újság is beszámolt a nyomozó ügyészek még 2025 januárjában hallgatták ki a gyanúsítottat, melyet követően nyomozást folytattak ellene. Ennek eredményeként az alábbi bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Birót. A vád szerint a feleségével jogosulatlanul használták a szolgálati autót, jogaik gyakorlásában korlátozta és kizárta az igazgatóság másik két tagját, hivatali hatáskörével nem összeegyeztethető szerződéseket kötött brüsszeli tanácsadócégekkel, akiknek több millió forintot számlázott,
fiktív telephelyhasználati szerződést is kötött a hatóság nevében az egyik cég Brüsszeli címére, külföldi kiküldetései során a napidíjon felül Biró a rendelkezésére bocsátott bankkártyával 1,5 millió forintot költött saját szükségleteire, jogosulatlanul. Emellett egy családi barátja oktatást tartott a Integritás Akadémia keretei között az alábbi témában: „A halál hagyományos és modern értelmezése és a létkorrupció összefüggései. A halál utáni exisztencia és az integritás helyreállítása.” Mivel ez nem összeegyeztethető a Hatóság feladataival, 11 milliós vagyoni hátrány érte emiatt az IH-t.

Nos elsőre ezek bizony piti ügyek. Nagy kérdés kibírja -e a biróság szakított próbáját ezen vád. Az is tény, hogy az ÁSZ elnöke sincs könnyű helyzetben, hisz a jogerős ítéletig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.

( Csákány Áron )
2026.06.09 22:44:08


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!