Befejezték a nyomozást Till Tomika gyilkossági ügyében
Lezárta a rendőrség a nyomozást a 25 évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt és meggyilkolt Till Tamás ügyében. A nyomozók F.Jánost gyanúsítják a bajai kisfiú megölésével. A még mindig előzetes letartóztatásban lévő férfi a rendőrség munkáját segítette és így találták meg az eltűntnek hitt Tomika holttestét, majd lett később az ügy főgyanúsítottja. Sőt a rendőrség ez elején azt hangozatta, hogy az ügy elévült, amit a vádhatóság másképp látott. Az, hogy lesz-e vádemelés Till Tomika gyilkossági ügyében hamarosan eldől.
Lezárta a rendőrség a nyomozást a 25 évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolt Till Tamás ügyében. A gyilkossággal gyanúsított F.János továbbra is előzetes letartóztatásban van.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a lap megkeresésére azt közölte, hogy a rendőrség érdemi ügyészi döntés meghozatala céljából már meg is küldte az ügyben keletkezett iratokat az ügyészségnek. Hozzátették, a vádemelés kérdésében még nem született döntés.

Mint ismeretes Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000. május 28-án reggel elment kerékpárjával egy vadasparkba lovagolni, de sohasem tért haza. Az tavaly decemberben derült ki, hogy az akkor 16 éves F. János verhette agyon egy ácskapoccsal a kisfiút, aki segítséget kért tőle, majd elásta a holttestet.

Az ügy fő gyanúsítottja F. János előzőleg korábbi barátja és a munkaadója ellen vallott, miszerint ők voltak Till Tamás gyilkosai. Sőt a nyomozók ez alapján meg is oldották Tomika eltűnési ügyét. Majd végül november 28-án a tanúkénti kihallgatásán beismerte a tettét, és részletes vallomást tett. Mindez érthetőnek is tűnt, mert a gyilkossági ügy elévült, még a rendőrség is ebben a hitben volt. Azonban a nagy vihart kavaró ügyben a vádhatóság jelezte a rendőrségnek, nem évült el a bűnügy.

A gyanúsítotti kihallgatásán F.János viszont már tagadta a bűncselekmény elkövetését, és azt állította, hogy kényszer és fenyegetés hatására tette azt a nyilatkozatát, amit a terhére rónak.

Ez is érthető, hisz a férfi itt szembesült, hogy hiába segítette a nyomozók munkáját, találták meg Tomika maradványait 25 év után, ő bűncselekmény az ügyészség álláspontja szerint nem évült el, így pedig F.János akár életfogytig tartó büntetést is kaphat.

Persze az egy nagy kérdés, hogy lesz-e vádemelés ? Mi úgy gondoljuk lesz és majd a bíróság eldönti elévült-e az eset vagy sem és ezt majd jól lejogászkodják az érintettek.

( Csákány Tibor )
2025.12.02 20:20:21


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!