Elfogták a taxist, aki ájultra vert egy nőt a budapesti éjszakában
Vasárnap, a közösségi médiában kezdett terjedni egy felvétel arról, hogy Budapest belvárosában egy taxisofőr úgy megüt két nőt, hogy azok a földre esnek, egyikük a videó végéig meg sem mozdul. A felvétel alapján a BRFK 5. Kerületi Rendőrkapitányság hivatalból indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Beismerte a bántalmazást
Hétfőre azonosították a feltételezett elkövetőt, akit december 1-jén budapesti lakásán elfogtak, majd garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A 39 éves férfi beismerte a bántalmazást: azt mondta, november 29-én hajnalban a Sas utcában azt követően ütött, hogy egy négyfős társaságból két nő szidalmazni kezdte, mert nem akarta elvinni őket, mivel nem ők rendelték a taxit és ittasak is voltak.

Tanúkat keresnek
A helyszínre senki sem hívott rendőrt vagy mentőt, a két nő azóta sem jelentkezett a rendőrségen, így sérülésük foka nem ismert. Egy tanú elmondása szerint az eszméletét vesztő sértett néhány perccel később magához tért. A nyomozás további tanúk és a sértettek felkutatásával folytatódik.

Közleményt küldött az Uber
Az Uber, amelynek kötelékébe a taxis is tartozott, közleményt küldött a szerkesztőségünknek, amelyben azt írják, hogy “ az Uber zéró toleranciát alkalmaz az erőszakkal szemben. Amint értesültünk az esetről, azonnal felfüggesztettük az érintett sofőr hozzáférését az alkalmazáshoz a további vizsgálat idejére. Emellett támogatjuk a nyomozásban a hatóságok munkáját.”

Kékvillogó



2025.12.02 07:37:33


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!