Jön a havazás és a repkedő mínuszok
Az időjósok szerint hétfőn akár 10 centi hó is hullhat a déli országrészben. Észak felé haladva a hómennyiség csökkenni fog, de a középső országrészben is hullhat körülbelül 5-10 centiméter, az északi megyékben pedig 1-5 centi. Ráadásul a hideg is jön, akár -10 Celsius fokra is felkészülhetünk.
Hétfőn a hajnali, reggeli óráktól dél felől ismét havazás kezdődik, amely napközben az ország döntő részére kiterjed – derül ki a HungaroMet Zrt. veszélyjelzéséből.

Kedd reggelig az ország déli felén várható a legtöbb hó, nagyobb területen 10 centimétert is meghaladó hóréteg képződhet. Észak felé haladva a hómennyiség csökken, a középső országrészben körülbelül 5-10 centiméter, az északi megyékben pedig várhatóan 1-5 centiméter hó hullhat. Ezért a HungaroMet Zrt. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala vármegyékre hétfő éjfélig elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki havazás veszélye miatt, ezekben a vármegyékben 12 óra alatt 5 centimétert meghaladó friss hó hullhat. Felhívták a figyelmet arra, hétfőn késő estétől a megélénkülő északnyugati szél elsősorban a Bakony térségében hordhatja a frissen lehullott havat.

Az előrejelzés szerint hétfőn napközben a keleti vármegyékben a havazás mellett eső, havas eső, ónos eső is hullhat. Jelentős bizonytalanság mellett, kisebb körzetekben akár tartós ónos esőre is van esély. A meteorológiai szolgálat Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre gyenge ónos eső veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfő éjfélig.

A HungaroMet korábbi előrejelzése szerint a jövő hét elején olyan időjárás lehet, „ami évek óta nem volt. Rég nem látott esélyt nyílt arra, hogy az ország akár nagyobb része is vastagabb hótakarót kapjon”. Ezt pedig csak tetézi majd a -10 Celsius fokos hideg is.


( CS.T.)
2026.01.04 20:37:01
További hírek Autó/Motor témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!