Idén tízéves a Göcseji Dombérozó
Tizedik alkalommal rendezik meg július 10. és 19. között a Göcseji Dombérozót: a zalai dombvidék 21 településén több mint 100 programot kínálnak mindazoknak, akik szeretnék megismerni Göcsej hagyományait, vendégszeretetét, gasztronómiáját és élő kultúráját.
Göcsejben nem a harsány, kiugró látványosságokat kell keresni: itt a csend, a táj és az emberek kapnak főszerepet. Nem pusztán rendezvényt szerveznek, hanem azt szeretnék, hogy a helyiek és az ide érkezők is rácsodálkozzanak Göcsej élő kultúrájára – idézi a közlemény a Göcseji Dombérozó főszervező-alapítóját, Magai Ágotát.

A rendezvénysorozat különlegessége, hogy a programok jelentős része nem hagyományos fesztiválhelyszíneken, hanem templomkertekben, szőlőhegyi pincéknél, falusi portákon, a helyiek udvarán és közösségi terekben valósul meg, így a látogatók valódi kapcsolatba kerülhetnek a tájjal és az itt élőkkel.

A programok között idén is helyet kapnak koncertek, kiállítások, kézműves foglalkozások, helytörténeti bemutatók, túrák, gasztronómiai élmények, valamint a helyi termelők és alkotók bemutatkozásai.

Július 10-én, pénteken délután startol a Dombérozó Dobbantó, amelynek Becsvölgye ad otthont. A program vendége lesz Kovács Gyula Prima Primissima díjas erdész, a Tündérkertek megálmodója, aki az ecetkészítés hagyományairól, a gyümölcsök sokszínű felhasználásáról és Göcsej gasztronómiai örökségéről mesél az érdeklődőknek.

Másnap szintén Becsvölgyén a Szegvidéki Pajta ad otthont a Kék Dombérozónak, amely az autizmus elfogadásának és megértésének üzenetét állítja a középpontba. A jótékonysági és érzékenyítő nap során lesz jóga, közösségi beszélgetések és kertmozi, a program bevételeivel az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány munkáját támogatják.

Ugyancsak Becsvölgyén, Barabásszegen várja az érdeklődőket július 15-én, szerdán a Szöveg(l)elő irodalomterápiás foglalkozás. Csonkahegyháton július 11-én az aszalványokat, július 16-án a fűszernövényeket ismerhetik meg a látogatók.
A rendezvényhez kapcsolódik fotó- és szépirodalmi pályázat is, amelynek keretében göcseji emlékezéseket, történeteket, valamint a tájról, emberekről, hangulatokról készült fotókat várják a szervezők. A bakancsos kirándulókra is gondoltak: Göcsej településeit, természeti kincseit geocaching játékkal lehet felfedezni.

Mint írják: a dombérozó elkötelezett a helyi közösségek iránt, így idén is szerveznek jótékonysági akciót, az ebből befolyó összeget a hátrányos helyzetű, tehetséges göcseji gyermekek támogatására fordítják.

(MTI)
Kép: Archív


2026.07.01 08:34:32


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!