Sztárzsaru az NNI élén
A Nemzeti Nyomozó Iroda új vezetője egykoron a rendőrség szóvivője volt és sztárzsarunak számít a szakmai tudásával. Schön Péter Ernő jól ismeri a rendőrséget és a tudása a maffia-ügyekben, drog-ügyekben és még sok másban is mondhatni nem hétköznapi. A belügyminiszter döntése és választása kitűnő volt Schön kinevezésével.
Új vezetőt nevezett ki a Pósfai Gábor belügyminiszter a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda élére . A tárcavezető szintén június 18-ai hatállyal vonta vissza Jeney Áron rendőr dandártábornok, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójának vezetői kinevezését, ezzel együtt június 19-ei hatállyal Schőn Péter Ernő rendőr ezredest nevezte ki a KR NNI élére.

A hatásköri tisztázatlanságokkal indokolt átszervezés részeként a Készenléti Rendőrségből kiválik a Nemzeti Nyomozó Iroda; mindhárom szervezet főigazgató vezetése alatt működik tovább a tervek szerint szeptemberre lezáruló reform után.

Az NNI azaz a magyar FBI korábban csak kiemelt ügyekkel foglalkozott és Schön érkezésével feltehetőleg most is ez fog történni. Nemcsak az orosz maffiát kergették ki Magyarországról, de leszámolásos ügyeket is itt oldották meg, nem beszélve arról, hogy ennél a szervezetnél kiemelkedő tudású nyomozók voltak. Az NNI elődjét a KBI-t, azaz a Központi Bűnüldöző Igazgatóságot a néhai legendás tábornok dr.Kiss Ernő álmodta meg amerikai mintára. A szervezet az amerikai hatóságokkal kiváló kapcsolatokat ápolt régebben és Schön feladata lesz ezek helyreállítása is minden bizonnyal.

Schön Péter Ernő nemcsak a maffia-ügyekben, a drog-ügyekben jártas, hanem a kommunikációban is, hisz hosszú ideig volt a BRFK kommunikációs vezetője is.

( Csákány Tibor )
2026.06.29 23:19:34


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!