Meghódították Moszkvát a magyar artisták
Hatalmas sikert értek el a magyar cirkuszi művészek, azaz az artisták Moszkvában. A magyar Duo Kriko két díjat is nyert a világ egyik legfontosabb cirkuszversenyén. A cirkusz világában még ott vagyunk és a sikerek száma évről évre csak nő, ez is jelzi, hogy a magyar artista képzés a világ elitjéhez tartozik.
Két díjat is nyert a Krivanek Zoé és Kollár Bence alkotta magyar Duo Kriko a világ egyik legelismertebb cirkuszművészeti versenyén, az IDOL Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Moszkvában. A hazai formáció a szakmai bírálóbizottságtól bronz-, a média képviselőiből álló zsűritől pedig ezüstérmet kapott – közölte a Fővárosi Nagycirkusz.

A fesztivált minden évben a Moszkvai Állami Nagycirkusz manézsában rendezik meg, ahol a világ legjobb cirkuszi produkciói mutatkoznak be. A bemutatott műsorszámokat egy neves, nemzetközi szakemberekből álló testület rangsorolta, melynek tagjai voltak: David Larible olasz bohóc és cirkuszi szakértő, Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, Genís Matabosch, a spanyolországi Arany Elefánt Nemzetközi Cirkuszfesztivál vezetője, Gia Eradze, az orosz Gia Eradze Royal Circus művészeti irányítója, Szergej Beljakov, a Rosgoscirk orosz állami cirkuszvállalat vezérigazgatója, Li Chi, a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport elnöke, Maria Teresa Chirinos Versace, a perui Prodartes S.A.C. alapító-vezérigazgatója, Odette Bouglione, a francia Cirque d’Hiver Bouglione vezérigazgatója, valamint Tatjana Zapashnaja, a Moszkvai Állami Nagycirkusz vezérigazgató-helyettese.

A Fővárosi Nagycirkusz által felajánlott különdíjat a kínai Lion Dance Acrobatic Act formáció érdemelte ki, amelyet a főigazgató adott át a nyerteseknek.

( Csákány Áron )
2026.06.08 17:53:01


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!