Történelmet írt Altorjai Anita
Úgy tűnik a közmédia egyik vezérének befellegzett és hamarosan leválthatják. Nem fogadta el ugyanis a Duna Médiaszolgáltató vezérének éves beszámolóját a Közszolgálati Testület. A Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója 2022. augusztus 15. óta Altorjai Anita, aki Dobos Menyhértet váltotta a poszton, s aki Áder János ex-köztársasági elnöktől igazolt a közmédiához.
Két igen, három nem és öt tartózkodás mellett nem fogadta el a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nevű közmédiacég vezérigazgatójának éves beszámolóját a cég tulajdonosi jogait gyakorló Közszolgálati Közalapítvány Közszolgálati Testülete .

A beszámoló arról szóló, hogy a médiaszolgáltató eleget tett-e e törvényben megfogalmazott elvárásoknak a közszolgálati médiaszolgáltatás céljaira és alapvető elveire vonatkozóan. Információink szerint soha nem fordult még elő, hogy a vezérigazgató beszámolóját nem fogadták el. Így Altorjai most történelmet írt.

A Duna Médiaszolgáltató a közszolgálati tévé- és rádióadókat, illetve az MTI-t magában foglaló közszolgálati médiaszolgáltató cég, amelynek mint megrendelőnek a közmédia másik entitása, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) legyártja a közszolgálati műsorokat. A Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója 2022. augusztus 15. óta Altorjai Anita, aki Dobos Menyhértet váltotta a poszton.

A beszámoló elutasítása után a következő lépés az lehet, ha kezdeményezik Altorjai Anita, a közmédia vezérigazgatójának leváltását. Erről viszont információink szerint csak a következő ülésen döntenek, mert a testület tagjai szerint úgy etikus, ha először személyesen találkoznak Altorjaival. Értesüléseink szerint a Közszolgálati Testület június elejére szervezné meg ezt a találkozót.

Az április 12-i országgyűlési választás után az alapítvány Kuratóriumának több tagja is lemondott, egyikük például arra hivatkozva, hogy szerinte a választási eredmény történelmi léptékű, egyértelmű üzenet, ami minden közjogi tisztségviselőnek azt üzeni, hogy a magyar társadalom rendszerszintű változást követel. Silhavy Máté Tibor távozó kuratóriumi tag akkor azt írta, azért is mondott le, mert tiszteletben tartotta az új miniszterelnök felhívását, és szerinte az intézményrendszer, a szerkesztési alapelvek és a finanszírozás radikális átalakítása is elkerülhetetlen.

Mint arról az Esti Újság is beszámolt három nappal a választás után állománygyűlést tartottak az MTVA Kunigunda utcai központjában, miután aznap reggel hosszú idő után Magyar Péter megválasztott miniszterelnök a Kossuth rádióban, majd az M1-en is nagy figyelemmel övezett interjút adott a közmédiának a Tisza Párt által kétharmaddal megnyert választás után. A gyűlést Németh Zsolt, a köztévé csatornaigazgatója tartotta, akit a munkatársai csak Pitbullnak becéznek. Az ott elhangzottakról és az érkezők reakciójáról is írtunk, a hangfelvételek alapján a beszélgetés normális hangnemben zajlott, a dolgozók többször is elnevették magukat, de a csatornaigazgatónak nézeteltérései akadtak néhány dolgozóval, akiket zavart, hogy Németh a saját „okosságaival” nyúl bele az anyagokba.

( G.M.)
2026.05.20 23:07:33
További hírek Kultúra témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!