Szombaton Mezőpetribe vezet a sváb böllérek útja
Hogy a tavalyi, 131 méteres kolbászrekord megdől–e, még nem tudni – de 33 csapat minden „disznósági” tudását (no és jóféle itókáit) beveti, hogy megnyerje a XIII. RMDSZ Böllérversenyt szombaton.

Szombaton, február 7–én sváb vidékre, Mezőpetribe vezet a böllérek (és nem csak) útja. Arra a településre, amelyet rendezettsége és életkörülményei okán csak „kis Németországnak” neveznek a híradások, ahol a megye egyetlen sváb tájháza található – és amely eddig még nem volt házigazdája az RMDSZ-Böllérversenynek.
A megmérettetés helyszíne a falu széli, a bowling és a sportterem közötti terület lesz, amely mellett külön parkolót alakítanak ki a résztvevőknek, valamint a látogatóknak – tudtuk meg Muresán István főszervezőtől, aki Jónás Bernadettel közösen vette át a stafétát a „legnagyobb disznóvágást” bő évtizeden keresztül fáradhatatlanul rendező és lebonyolító Tasnádi Istvántól.
Idén 33 csapat méri össze trancsírozási, karajhasítási, toros káposzta készítési, véres- és májas hurka-, valamint kolbásztöltési és fűszerezési, no meg forralt bor készítési, pálinkafőzési tudását. S ugyan RMDSZ–Böllérverseny, de szokás szerint nem csak RMDSZ–csapatok vesznek részt rajta megyehatáron innenről, országhatáron túlról — köztük Vásárosnamény csapata, illetve akárcsak tavaly, a SZÁMIT–csapat versenyen kívül süti nyárson a malacot.
Természetesen a helyszínen most is biztosítják az elektromos áramot, a vízet, a boncoláshoz szükséges rakodórácsokat, és a hagyományosan perzselőknek a szalmát, mint ahogy a 110 – 130 kg-os röfiket is a szervezők biztosítják.
Persze a finomságok elkészítéséhez szükséges hozzávalókat és felszereléseket a csapatok hozzák magukkal, nem feledkezve meg a „szépasztal” (azaz az utóbbi versenyeken látottak alapján „szépsátor” vagy egész falusi porta) megterítéséhez szükséges kellékektől, tájjellegű tárgyakról sem — hiszen a négytagú ételzsűri (Fodor István, Csorvási Béla, Tuţuras Adrian és Takács Zoltán) szokás szerint nem csak a munkafolyamatot, gyorsaságot, s az elkészített disznóságokat pontozza, hanem külön a tálalást is.
A garatöntöző folyadékokat (fogópálinka, forralt bor és egyebek) ismert megyei pálinkafőzőkből – Butka Sándor, Hornyák Tibor, Huszti Gyula – álló külön zsűri minősíti majd, akik mellé betársul idén is a Hargita megyéből érkező Gábor Szidónia vegyészmérnök és pálinkaszakmérnök. Merthogy a tavalyi megmérettetésen nem csak nagyon jól érezte magát, de kiemelten jó minőségű (főleg barack) pálinkákat is kóstolt – s az ilyen helyre vissza kell térni.
A verseny startja reggel 8–kor dördül el, a hivatalos megnyitót követően pedig rögtön hozzákezdenek a disznóvágáshoz (az állat leszúrása az előírt európai normák értelmében csak kimondottan a kábítószerszám használata után történhet meg, ezt a szervezők szintén a helyszínen biztosítják), perzseléshez s ezzel párhuzamosan kezdődik a fogópálinkák zsűrizése is, délben a forralt borok készítői versengenek egymással, de zsűrizik majd a leggyorsabb hentest és csapatot, a legfinomabb, valamint leghosszabb hurkát, kolbászt, legízletesebb pecsenyét és tepertőt, no meg toroskáposztát, a legszebben kikanyarított sonkát és szalonnát s még megannyi finomságot.
A tervek szerint 15 órakor hirdetik ki a nyerteseket és adják át a díjakat, a XIII. Böllérverseny abszolút győztes csapata pedig az lesz, amely a legtöbb versenyszámban első helyezést ért el.
A szervezők minden érdeklődőt hívnak és várnak szombaton Mezőpetribe s a látogatók természetesen maradnak éhen, hiszen most is ízletes „disznóságokat” kínáló büfé is várja őket, de szokás szerint a csapatok is kínálják a látogatókat a frissen elkészült finomságokkal — a verseny ritmusáról pedig (a csapatok saját ritmusai mellett) a helyi Petri Band zenekar gondoskodik.
Szabó Kinga Mária
(Fotó: a szerző 2025-ben, Halmiban készített felvételei)
2026.02.04 09:05:16