Híres, szívhez szóló meséit nem csak a gyermekek, de a felnőttek is szívesen olvassák. Meséiből számtalan filmes adaptáció és könyv készült.

Andersen, egy szegény cipész és egy mosónő gyermekeként született. Apja 1816-ban bekövetkezett halála után, a tizenegy éves fiú abbahagyta az iskolát, és könyvek után kutatott. Az összes beszerezhető színművet elolvasta, köztük Ludvig Holberg dán író és William Shakespeare műveit. Az utóbbit kívülről megtanulta, és fabábuival, papírformáival a maga készítette játékszínházban el is játszotta azokat. Az apa nélkül maradt családnak sokat kellett nélkülöznie, emiatt az ifjú Andersen saját mesevilágába menekült.

Tizennégy éves korában Koppenhágába ment, hogy ott a királyi színháznál zenész legyen, de volt takácsinas és szabósegéd is. A színház igazgatósága és VI. Frigyes király támogatásával 1822–1828 között latin iskolába, majd egyetemre járt.

A tanulás nagyon nehezen ment számára, ráadásul rendszeresen bántották, kigúnyolták a magába forduló viselkedése miatt, ami újabb indok volt a mesékbe való menekülésre.

Egész életében végigkísérte a szeretethiány, a vágy, hogy valakihez tartozhasson. Sok hölggyel próbált ismerkedni, de mindegyikük visszautasította a félszeg, ügyetlen Andersen közeledését. Bordélyokban is megfordult, de ott is csak kifizette az általa megsajnált örömlányokat mindenféle egyéb tett nélkül. A magánéleti kudarcai a meséiben is visszaköszönnek. Meséiben visszatérő elem a kirekesztés, a meg nem értés, a magányosság.

1847-ben találkozott először az általa tisztelt Charles Dickens-szel, akivel jó barátságban volt, egészen 1857-ig. Ekkor ugyanis, meglátogatta Dickenséket angliai otthonukban, ahol a vendégeskedés végül öt hétre nyúlt, mert nem észlelte mikor illik távoznia. Miután elküldték, Dickens megszakította a kapcsolatát Andersennel.

1841-ben Magyarországon is járt, ahol többek közt bejárta Pestet, Budát, és Mohácsot. A meséi mellett az útleírásai is nagy sikert arattak.

Írásaiban dán, német és görög legendákra, történelmi tényekre, a néphitre, valamint kora irodalmi mozgalmaira támaszkodott. Történetei a biedermeier-kor legjelentősebb meséi, ma szinte a világ minden országában ismertek. Mesekönyvei sikerét fokozták a szép illusztrációk. Első illusztrátora a szintén dán Vilhelm Pedersen (1820–1859) volt.
A népszerű író, magányosan halt meg. 1872-ben leesett az ágyáról. A baleset okozta fejsebeinek szövődményeit sosem heverte ki. 1875-ben bekövetkezett halálát viszont májrák okozta.
A nagy meseíróra 1967-óta évről évre megemlékeznek, a „Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja vagy Nemzetközi Gyermekkönyv Nap” alkalmából.

Magyar nyelven Szendrey Júlia fordításában, 1856-ban jelentek meg Andersen meséi.

Hans Christian Andersen 1841-ben magyarországi útja során Pozsonyt is meglátogatta, ami nagy hatással volt rá. Ennek emlékére a pozsonyi Országh Pál téren szobrot emeltek, amit Bártfay Tibor művész ingyen készített el a nagyközönség számára 2006-ban. A halhatatlan meseíró a koppenhágai Assistens temetőben alussza örök álmát. Az európai liberális mozgalmak igyekeznek tiltani Andersen meséit, illetve a saját képükre formálva írják át azokat, ami tiszteletlenség és értelmetlen is a nagy meseíróval szemben...

(Czeglédi A.)