Áramszünet ide vagy oda Cannes-ban tovább pörög a filmfesztivál
Szándékos gyújtogatás gyanúja miatt nyomoz a francia rendőrség a tűz miatt, amely áramkimaradásokat okozott Franciaország délkeleti részén, érintve Cannes-t is, ahol ma este tartják a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségét. A fesztivál szervezői jelezték náluk minden oké, hisz van saját áramfejlesztőjük.
Az AP szerint Alpes-Maritimes megyében mintegy 160 ezer háztartásban ment el az áram, miután egy Cannes melletti tűz miatt keletkezett kár az elektromos hálózatban. A hatóságok közölték, nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy azonosítsák és felelősségre vonják az elkövetőket.

A dél-franciaországi Cannes egy részében szombat délelőtt ment el az áram, egy versenyfilm bemutatása utánra tervezett sajtótájékoztatót is keresztülhúzott. Az áramszolgáltatás jóval az ünnepség előtt, helyi idő szerint délután 3 óra körül helyreállt. Az áramszünet ezután több moziteremben is lehetetlenné tette a vetítést, a záróünnepség és a díjkiosztó este 6:40-kor kezdődik majd.

A 78. Cannes-i Filmfesztiválon az Oscar-díjas Szabó István életműdíjat kapott, a Napfény íze felújított verzióját is bemutatták. Idén magyar játékfilm nincs versenyben, rövidfilm azonban igen, Kenyeres Bálint No.3 (The Spectacle) című rövidfilmje bekerült a versenyprogramba,

(Kovács G.)
2025.05.24 20:01:56


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!