Dupla telt házas budapesti koncerten gyúlt fel először a gyergyói Lámpás
A megszokottól eltérő, bensőségesebb, „családiasabb” repertoárral állt színpadra a Bagossy Brothers Company pénteken és szombaton a budapesti Kobuci Kertben.
A június 14-ei, nagyszabású csiksomlyói Csillag az égen-koncertre készülő együttes a magyar fővárosban játszotta először élőben, közönség előtt a pénteken megjelent, Lámpás című dalt.
Visszatérő vendég a Bagossy Brothers Company a különleges hangulatú óbudai Kobuci Kertben – Tatár Attila, a zenekar gitáros-vokalistája szerint itt közelebb kerülnek a közönséghez, azokhoz, akik nemcsak a slágerekért jönnek, hanem a zenekar szellemiségét, belső világát is keresik.

Mindkét nap telt ház előtt játszhattak, bemutatva a készülő új album egyik dalát, a Lámpást is – a röviddel a pénteki koncert előtt a Youtube videómegosztón megjelent számot a szombati fellépésen már sokan együtt énekelték a zenekarral.

A Bagossy Brothers Company új albumának anyagát tavasszal rögzítették, a Lámpás című szerzeményt pedig, Bagossy Norbert már stúdiózás közben írta – mesélte a szombati előadás előtt Tatár Attila. „Ez volt az utolsó dal, és annyira jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, ez lesz az első, amit meg fogunk jelentetni” – osztotta meg. A készülő új albumról a gitáros-vokalista elmondta, hangszerelésben megpróbáltak egy kicsit visszanyúlni az első lemeznek az egyszerűségéhez, az akusztikusabb hangszerekhez.

Hozzátette, a dalszövegek – amelyeket minden esetben Norbi írt – egy felnőtté váló embernek a gondolatait tükrözik, az élet nagy kérdései, az útkeresés, sőt néha az élet utáni élet is megjelenik bennük – de mindezt úgy írja meg, hogy mindenki beleláthassa azt, ami neki fontos. A zenekarral a június 14-ei rendhagyó csíksomlyói előadás előtt még négy helyszínen – Szolnokon, Pakson, Győrben és Gyulán – találkozhatnak a rajongók.
(Forrás: Székelyhon.)




2025.05.20 01:22:43


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!