Iochom István és Bartos Lóránt harmadik háromszéki csodája – az értékmentés magasiskolája
Vannak emberek, feltalálók, tudós papok, írók, akik elkövetnek valami olyasmit, amire az ember azt mondja: – „Ha csak ezt az egyet csinálta volna egész életében, akkor is érdemes volt megszületnie”…
Nos, Iochom István és Bartos Lóránt tanult kollégáim is efféle Isten teremtmények, akik immár nem az első, hanem a harmadik (s ki tudja ezek után, hogy még mennyi írható a számlájukra…) csodáját vitték véghez. Olyat, amelyre joggal mondhatjuk, hogy: – Ha egyebet nem csináltak volna egész életükben…. de nem is ismétlem magam… Érdemes volt megszületniük!

Megjelent ugyanis – mintegy a sorozat harmadik kötete –, a háromszéki templomokat és imaházakat bemutató, igazán impozáns és részletes könyv. Az értékmentésnek olyan magasiskolája, amelyet bizony jó lenne követnie a Kárpát-medence minden magyar lokálpatriótájának, írójának és újságírójának. Hiszen épített értékeink, a nemzetmegtartó istenházák megörökítése, történetük leírása megmaradásunk egyik legfontosabb szegmense. A továbbélés záloga, a múlt megismerése, épített és szellemi értékeink bemutatása abban a világban, amelyben a másik oldal folyamatosan arra törekszik, hogy még az írmagját is kiirtsa annak, amit az elmúlt ezer esztendő teremtett az Istentől reánk hagyott magyar földön.

A most megjelent kötetben a háromszéki református templomokat, azok történetét ismertetik a szerzők, s ennek ma különlegesen nagy értéke van. Hiszen az az emberfeletti munka, amely e falak között zajlik Isten Igéjének hirdetésével, minden nap, minden istentiszteleten egy-egy csata. Hiszen meg kell tartani a hívő népet, fenn kell tartani a templomot, s meg kell éljen valahogy a tiszteletes is. A templomok falai erősek. Kiálltál az idők viharait, s ha megrogytak, akkor a hívek és a kormány segített a gyógyításnak. Ennek köszönhető, hogy a két értékmentő nagyszerű székelynek volt miről írnia. Van mit bemutatniuk. A lélek is feltöltődik magyarsággal és hittel a könyv forgatása közben, hiszen minden egyes lapról a tettrekészség, az alkotás, a túlélésért való küzdelem és hit ereje sugárzik e templomtörténetek és a csodálatos képek által.

A könyv bemutatójának időpontjáról később tájékoztatjuk a Nagyérdeműt, ám egyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy ennek a három csodálatos könyvnek minden magyar hajlék könyvespolcán ott kellene lennie, szerte a Kárpát-medencében. Melléjük sorakoztatva azokat a köteteket, amelyek hasonlóképpen mutatják be nemzetünk épített és szellemi értékeit, a múltat, amely a jövő fundamentuma, s amelyek nélkül nincs bizonyíték az elmúlt ezer esztendőről. Iochom István és Bartos Lóránt könyvei, e harmadik kötettel Háromszék vármegye tulajdoni lapja is… még akkor is, ha erről a tulajdoni lapról e pillanatban még mások nem vesznek tudomást… Isten áldja meg a szerzőket, és tartsa meg e könyvek nagyszerű, szellemében az Kedves Olvasóikat is és mindazokat, akik hozzájárultak a kötet megjelenéséhez!

Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad.

Stoffán György

2025.05.14 14:16:47


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!