Megtartó erő... Népdaltalálkozó Gelencén
A Gelencei Férfi Dalárda a községháza és néhány helybeli vállalkozó támogatásával harmadik alkalommal szervezte meg a Tavaszi szél vizet áraszt... névre keresztelt népdaltalálkozót.
Az első két találkozó helyszíne a Nádika-feredő volt, de ezúttal a kedvezőtlen időjárás miatt a művelődési házban tartották meg az eseményt.
A nagy számban megjelent helybeli érdeklődőt és a vendégsereget Ilyés Botond János polgármester köszöntötte, a rendezvényt és annak résztvevőit Bereczi István plébános áldotta meg, majd sorra felléptek az énekesek. Jánó Kinga zenetanár, népdalénekes udvarhelyi népdalcsokrot énekelt, tanítványai, a Szakács ikrek, Bálint és Ferenc, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás iskola első osztályos tanulói pedig két Háromszéken ismert katonaéneket adtak elő. Az Ozsdolai Férfi Dalárda (karnagy: Gondos János, Vitályos Márton), a Pákéi Református Dalkör (Szántó István), a Szent¬ivánlaborfalvi Székely István Dalkör (Kelemen Alpár), a Kézdiszentkereszti Férfikórus (Gábor Judit, Szalló János) és a házigazda Gelencei Férfi Dalárda (Timár István) repertoárja legjavát adta elő. A harmadik népdaltalálkozó közös vacsorával és nótaesttel ért véget.
2025.05.14 11:43:00


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!