Elítélték Depardieu-t
A legendás színész nem úszta meg. Szexuális zaklatás miatt bűnösnek mondta ki a párizsi bíróság Gerard Depardieu-t, és 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a 76 éves francia filmsztárt. A színésznek emellett 20 ezer eurós pénzbírságot is meg kell fizetnie.
A francia ügyészség pontosan 18 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kért a színészre, az ítéletet tehát nem enyhítették Depardieu szexuális bűncselekményének ügyében.

Az eset a Les Volets Verts című film 2021-es forgatásához kapcsolódik, ahol a vád szerint Depardieu három alkalommal is molesztált egy rendezőasszisztenst.

Az egyik sértett nő azt állította, a színész megfogta a mellét és a fenekét, amitől „megdermedt a félelemtől”.

Egy másik stábtag, egy díszlettervező hasonló esetről számolt be: szerinte Depardieu durván megragadta, és a lábai közé szorította.

A mostani ítélet nem az első eset, hogy Depardieu-t zaklatással vádolták. A francia színész most is végig tagadta a vádakat.

MInt ismeretes Gérard Depardieu-t tavaly áprilisban vették őrizetbe, hogy kihallgassák, már akkor folyamatban volt vele szemben egy per nemi erőszak vádjával, az Charlotte Arnould 2018-as feljelentése alapján indult. A színész a Le Figaróban 2023 októberében megjelent nyílt levelében tagadta az ellene felhozott vádakat, Emmanuel Macron francia elnök pedig korábban azt mondta, hogy szerinte Gérard Depardieu „hajtóvadászat” célpontjává vált.

Gérard Depardieu ellen februárban súlyos adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt is nyomozás indult Franciaországban. A színész 2012 decemberében jelentette be, hogy a kedvezőbb adózási feltételek miatt Belgiumba költözik, akkor ő volt a legtöbbet kereső francia filmsztár, és így menekült a 2013-ra tervezett új adórendszer elől a francia szupergazdagok kedvelt falujába, a Lille-től 20 kilométerre, közvetlenül a határ túloldalán fekvő Néchinbe, ahol vásárolt egy ingatlant, és be is jelentkezett állandó lakosként.

(T.Cs.)
2025.05.13 11:28:47


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!