Több mint ötvenezer ukrán katona esett el a harcokban
Végre elárulta Ukrajna hány katonája esett el eddig az oroszokkal vívott esztelen harcban. 55 ezres veszteségről tudnak, de a szám ennél jóval magasabb lehet, sokakat ugyanis eltűntként tartanak nyilván.
Bár Volodimir Zelenszkij szerint 55 ezer ukrán katona halt meg a négy éve tartó, Oroszországgal szemben vívott háborúban, ez a szám sokkal több is lehet, mert rengeteg katona eltűntként van kezelve.

Az ukrán elnök egy év után a France 2 tévécsatornának beszélt erről még szerdán. Hozzátette ugyanakkor, hogy sok katonát eltűntként tartanak nyilván, így a halottak száma magasabb is lehet.

Kijev és Moszkva rendszeresen becslésekbe bocsátkoznak arról, hogy a másik fél hány katonát veszíthetett a fegyveres konfliktusban, de saját hadseregük veszteségeiről csak ritkán közölnek adatokat.

Zelenszkij legutóbb 2024 decemberében, tehát több mint másfél éve nyilatkozott a veszteségeikről, akkor 43 ezerre tette az elhunyt katonáik számát.

Mindeközben továbbra is zajlanak a béketárgyalások, Steve Witkoff amerikai különmegbízott és Jared Kushner, Donald Trump veje szerdán az Egyesült Arab Emírségekben ült le tárgyalni az orosz és ukrán delegációval, csütörtökön pedig folytatták a megbeszéléseket. Előrelépésről azonban egyelőre nem tudni. A legvitatottabb pont továbbra is a területek kérdése és ez is gátja a békének.

( K.G.)
2026.02.05 20:15:32


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!