Dutyiba került a spanyol miniszter
Előzetes letartóztatásba került a volt spanyol miniszter, José Luis Ábalos. A politikus még a Covid-járvány idején keveredett korrupciós botrányba és bizony küszöbön van az előrehozott választás emiatt. Ábalosra az ügyészség 24 évnyi börtönbüntetést kér.

A spanyol legfelsőbb bíróság előzetes letartóztatásba helyezte José Luis Ábalos volt közlekedési minisztert, aki a Pedro Sánchez vezette kormány egyik kulcsfigurája volt a koronavírus-járvány idején. Ezzel ő lett az első, és egyben hivatalban lévő országos képviselő a spanyol demokráciában, aki börtönbe megy.
A bírósági döntésnek súlyos politikai következményei vannak a szocialista Sánchez kormányára nézve, hiszen Ábalos parlamenti mandátumának felfüggesztése miatt a törvényhozás az eddiginél is törékenyebb állapotba került.
A bíróság arra hivatkozva rendelte el az előzetes letartóztatást, hogy fennáll a szökés, illetve a bizonyítékok eltüntetésének kockázata.
Az ügyészség állítása szerint Ábalos és korábbi tanácsadója, Koldo García - aki szintén előzetesben van - több más üzletemberrel együtt a járvány idején manipulálta azokat a sürgősségi közbeszerzéseket, amelyek révén maszkokat és védőfelszereléseket vásárolt az állam a járvány legkritikusabb hónapjaiban. A vád szerint a kiválasztott cégek indokolatlanul magas árakat adtak, miközben Ábalos és társai kenőpénzeket kaptak, több millió euró vándorolt magánszámlákra. Néhány szerződésnél az is felmerült, hogy a leszállított felszerelések nem érték el az egészségügyi minőségi szabványokat, és a kórházak egy részében használhatatlannak bizonyultak.
Az ügyészség 24 év börtönt kér Ábalosra, akit vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítanak. A vádlott mindent tagad, szerinte a beszerzések „szakmai értékelés alapján, a járványhelyzet objektív követelményei mentén” zajlottak, szerinte lejárató kampány áll a mostani eljárás mögött.
Ábalos a napokban stratégiát váltott és egykori párttársait besárazva próbál védekezni: többek között Pedro Sánchez miniszterelnök feleségét, Begoña Gómezt vádolja korrupcióval: beállt a Néppárt mögé azzal, hogy azt állítja, a kormányfő feleségének érdekeltsége volt az Air Europa légitársaságban, ezért mentette meg a csőd széléről a spanyol kormány. Igaz, erre bizonyítékot - ahogy a PP sem - Ábalos sem tudott előrántani.
Visszatérve a mostani ügyre: a maszkbotrány már évek óta tart, 2023–2024-ben több regionális vezető és vállalkozó ellen is eljárás indult. Bár az ügy akkor még nem érintette közvetlenül Ábalost, az ellenzék folyamatosan azzal támadta a kormányt, hogy a miniszternek tudnia kellett tanácsadója (Koldo) szerepéről.
Az ügyészség friss döntése közvetlen hatással van a parlamenti arányokra. Ábalost ugyan 2024-ben kizárták a szocialista PSOE frakciójából, de továbbra is független képviselőként ült a vegyes csoportban. Letartóztatása automatikus jogfosztással jár: szavazati joga megszűnik, a helye pedig nem tölthető be új mandátummal, így a baloldali blokk egy szavazattal gyengül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a képviselőházban a patkó 175–175 arányú patthelyzetbe merevedik, így a Sánchez-kormány minden törvényhez külső támogatásra szorul. Amit viszont lehet, hogy nem kap meg, így a kabinet a következő hetekben lényegében működésképtelenné válhat, hacsak nem sikerül kompromisszumokat kötni.
Spanyolországban a 2013-as Bárcenas–Gürtel ügy óta a közvélemény különösen érzékeny a pártfinanszírozás és a közbeszerzések átláthatóságára. A Bárcenas–Gürtel ügybe belebukott az akkori miniszterelnök, Mariano Rajoy, miután kiderült, hogy a kormányzó Néppárt (PP) Bárcenas Francisco Correa üzletemberrel közösen létrehozott egy -többször letagadott - külön pártkasszát, amiből vállalkozóktól kapott kenőpénzből illegálisan finanszírozták a párt működését (A Gürtel a Correa német megfelelője, övet jelent, innen az ügy elnevezése.).
Elemzők szerint Ábalos előzetesben tartása üzenet, hogy a legmagasabb rangú politikusokkal szemben is alkalmazzák a legszigorúbb eljárást. A Reuters külön megjegyezte: a kormány számára extrán kellemetlen, hogy Ábalos nem pusztán miniszter, hanem Sánchez egyik bizalmi ember is volt.
A következő hetekben tanúmeghallgatások, pénzügyi átvilágítások és a pandémia alatti közbeszerzések újabb részleteinek nyilvánosságra kerülése várható. Az ügy így jóval túlmutat egy korrupciós vádemelésen: a spanyol jogállamiság, a koalíciós politika és a parlamenti egyensúly próbakövévé válik. Miközben a bíróság a bizonyítékokkal foglalkozik, Madridban minden szereplő azt találgatja, hogy a következő szavazásokon képes lesz-e még működni a törvényhozás – vagy Spanyolország ismét egy előrehozott választás felé sodródik.
( Cs.Áron)
2025.12.01 23:27:43