Több gyermekvédelmi vezetőt is felmentett a kormány
A gyermekvédelmi rendszer átfogó reformját, vezetői menesztéseket, egy egymilliárd forintos kártalanítási alap létrehozását és a bántalmazási ügyek kivizsgálására kijelölt miniszteri biztos kinevezését jelentette be Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti parlamenti felszólalásában.
Miniszterelnök beszédének középpontjában a bicskei gyermekotthon ügye és az áldozatok sorsa állt. A miniszterelnök a bicskei gyermekotthonban történt visszaélések egyik áldozatának, Szabolcsnak a történetével kezdte felszólalását. A 29 éves férfi öngyilkosságot követett el, miután vallomást tett az intézmény egykori igazgatójáról.
Ha a magyar állam elvégezte volna a dolgát, ha az előző kormány és az orbáni hatalom a magára hagyott gyerekeket védte volna a pedofil rém helyett, akkor ez a gyerek ma is élne – fogalmazott Magyar Péter.
A kormányfő szerint az elmúlt években kétféle gyermekvédelem létezett Magyarországon: az egyik a kormányzati kommunikációban megjelenő rendszer, a másik pedig a valóság.
Arra kellett rájönnöm, hogy Magyarországon két gyermekvédelem létezett. Egyrészt az álszent, farizeus, gonosz orbáni gyermekvédelmi kommunikáció, másrészt a gyermekvédelem valódi helyzete – mondta.
Magyar Péter miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kegyelmi ügy nyomán felszínre került problémák csak a jéghegy csúcsát jelentik. Szerinte fel kell tárni, kik tudtak a gyermekvédelmi rendszerből érkező figyelmeztetésekről, és miért nem történt időben beavatkozás.
Nem tehetjük meg azt a szívességet a bukott orbáni maffiának, hogy ne tegyük fel ezeket a kérdéseket – fogalmazott a miniszterelnök.
A miniszterelnök súlyos adatokat ismertetett a rendszer jelenlegi állapotáról. Elmondása szerint mintegy 23 ezer gyermek és fiatal felnőtt él a gyermekvédelmi szakellátásban, miközben körülbelül 1600 olyan gyermek van, akinek sürgősen segítségre lenne szüksége, de nincs számára megfelelő férőhely. Kiemelte azt is, hogy jelenleg 325 gyermek él hónapok, esetenként évek óta kórházakban anélkül, hogy egészségügyi állapotuk ezt indokolná.
Nem azért vannak ott, mert betegek, hanem mert az előző kormány gyermekvédelmi rendszere kudarcot vallott – mondta Magyar Péter.
A kormányfő szerint a gyermekvédelemben dolgozók többsége maga is elszenvedője volt a korábbi rendszer működésének.
A gyermekvédelemben dolgozók túlnyomó többsége áldozata annak a rendszernek, amely rájuk tolta a felelősség nagy részét, miközben nem adott pénzt és megbecsülést – hangsúlyozta.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy mintegy kétezer nevelőszülő hiányzik a rendszerből ahhoz, hogy minden 12 év alatti gyermek családi környezetben nevelkedhessen.
Magyar emberként én szégyellem magam az előző hatalom helyett is – jelentette ki.
A gyermekvédelmi rendszer átalakításának részeként a kormány miniszteri biztost nevez ki a bántalmazási ügyek feltárására és kivizsgálására. Feladata lesz az áldozatok meghallgatása, a jóvátételi lehetőségek kidolgozása, valamint annak biztosítása, hogy egyetlen segélykiáltás se vesszen el a rendszerben.
A miniszterelnök bejelentette több vezető azonnali felmentését is. Távozik a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója, a Kopp Mária Intézet igazgatója, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatója és gazdasági igazgatója.
Emellett a kabinet egymilliárd forintos kártalanítási alap létrehozásáról döntött, amely orvosi és pszichológiai segítséget nyújt a bántalmazott gyermekeknek és fiatal felnőtteknek.
Az a minimum, hogy az állam legalább utólag megpróbál segíteni nekik, ha már megvédeni nem tudtuk őket – fogalmazott.
A beszéd végén Magyar Péter kijelentette, hogy a gyermekvédelem költségvetése a jövőben felülről nyitott lesz, vagyis a szükséges forrásokat biztosítani fogják bérrendezésre, új férőhelyek létrehozására és szakemberhiány kezelésére.
Vissza fogjuk adni a gyermekvédelem becsületét, a szakemberek becsületét és a bántalmazott gyermekek méltóságát – mondta.
Czeglédi Andrea
Tordai Csilla
Gáspár Mihály
Varga Zsolt
Kertész B.Ferenc
Nagy Zoltán
Becsky István
Porkoláb Zsolt
Design, programozás, technikai üzemeltetés
LS Computer
Szerzői Jogok
• Az estiujsag,hu webszájton ("lap") található tartalom a szerkesztőség ("kiadó") szellemi tulajdona.
• Az Esti Újság szerkesztősége fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.
• A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit - kizárólag saját felhasználás céljából - merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.
• Az Esti Újság teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos. Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is.
• A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. Az Esti Újság szerkesztősége követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
• A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő a) nem módosítja az eredeti információt, b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
• A hírügynökségek honlapunkon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak, a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni.
• Az Esti Újság pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.
Az MTI hírügynökségek a honlapon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni, vagy tovább adni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatrögzítése
Felhasználói oldalról
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó összes szolgáltatás az ingyenes
regisztrációhoz adatokat kér be és tárol a rendszeren. Ezen adatok a szolgáltatások
igénybevételéhez szükségesek, melyekből statisztikai kimutatásokat készítünk a
szolgáltatásainkat igénybevevő felhasználókról.
Az adatok tárolásánál mindig a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazzuk,hogy
ezek harmadik személy, illetve illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Látogatói oldalról
Az Esti Újság és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások a látogatókról rögzítik (IP cím,
böngésző típusa, stb.) az adatokat, melyekről az üzemletető statisztikai
kimutatásokat készít csak statisztikai formátumban.
Üzemeltető az adatok tárolásánál a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazza, hogy
az adatok illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatközlése
Felhasználói és látogatói oldalról egyaránt
Üzemeltető a fentebb említett statisztikai adatokat kivéve adatokat harmadik fél
részére semmilyen formában át nem ad.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások hivatkozásai
Az Esti Újság tartalmaz hivatkozásokat más oldalakra is. Az üzemeltetőnek nem áll
és nem is állhat kontrollja alatt ezen oldalak adatközlése, így ezen oldalak
adatköléséért, valamint ezen oldalak személyiségi jogokban való eljárásáért az
üzemeltető semmilyen felelősséget nem tud vállalni.
Etikai alapelveink
A mindenkori politikának kívánunk tükröt állítani. Az újságírás ugyanis valaha erről
szólt. Valljuk és hisszük az igazság kutatása, keresése, megírása a feladatunk. Nem
vagyunk a politika szócsöve sem. S bértollnokok sem vagyunk. Minden, ami politika,
és bulvár, azt oknyomozóként megírjuk. Minderre garancia kollegáink tudása, akik
közt Egon Erwin Kirsch díjazottjaink is vannak.
A hírszolgáltatás célja
A hírszolgáltatás elsődleges célja az emberek informálása és annak lehetővé tétele,
hogy mindenkor meg tudják ítélni az aktuális témákat - legyen szó politikáról,
számítástechnikáról, tudományról vagy bármi egyébről. A hírszolgáltatásban
dolgozók kötelessége, hogy mindig ezt tartsák szem előtt, és soha ne használják
saját céljaikra a birtokukban lévő hatalmat.
Függetlenség és pártatlanság
A hírszolgáltatásban dolgozóknak el kell kerülniük a tisztázatlan helyzeteket, illetve
azok látszatát. Ugyanígy kerülniük kell bármilyen, érdekütközésből származó
összeférhetetlenségét, vagy ennek látszatát. Nem fogadhatnak el semmilyen
ellenszolgáltatást azért, hogy pozitív véleményt közöljenek vagy elhallgassanak
tényeket, és nem folytathatnak olyan tevékenységet, mely kompromittálja
függetlenségüket (vagy azt a látszatot kelti, hogy kompromittálja). Pártatlannak kell
lenniük, de joguk van véleménynyilvánításra - amennyiben biztosítják, hogy az
olvasó számára is egyértelműen elkülönüljön egymástól a hír és a szerkesztőségi
vélemény.
Pontosság és hitelesség
Az olvasóval szemben mindig tisztességesnek kell lenni, és mindig arra kell
törekedni, hogy a hír pontos legyen; ne legyen egyoldalú; feltárja az
összefüggéseket és minden oldalról tisztességesen világítsa meg a kérdést.
Ugyanez igaz az elemző cikkekre és a kommentárokra is. A lényeges tárgyi
tévedéseket és a kihagyásokból származó hibákat azonnal és feltűnő módon ki kell
javítani, hogy az olvasók is tudomást szerezhessenek a korrekcióról.
Korrektség és a jogok tiszteletben tartása
Mindenkor teljes mértékben tiszteletben kell tartani a hírekben szereplő, vagy a
hírekkel kapcsolatban érintett személyek jogait. A hírszolgáltató mindig tegye fel
magának a kérdést, hogy milyen eljárásra tartana igényt, ha ő vagy az egyik
családtagja lenne az érintett. Egy nyilvános vád esetén mindig biztosítani kell az
érintettnek a válaszadás lehetőségét. Amennyiben valaki megígéri hírforrásának,
hogy nem fedi fel kilétét, úgy ehhez minden körülmények között ragaszkodnia kell -
és ennek megfelelően csak indokolt esetben szabad ilyen ígéretet tenni.
Amennyiben nem indokolt a forrás eltitkolása, úgy az információ forrását meg kell
nevezni.