Megnyílnak a tűzoltólaktanyák a gyereknap alkalmából jövő vasárnap
Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 31-én. A korábbi évek hagyományait követve idén is 150 hivatásos és 47 önkormányzati tűzoltóság, valamint 216 önkéntes tűzoltó egyesület és több múzeum várja azokat a családokat, amelyek szívesen megismernék a tűzoltólaktanyák életét.
Dóka Imre őrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek küldött közleményében azt írta, sokak számára ismerős a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvény, amely évek óta nagy népszerűségnek örvend, és amely gazdag programjaival nyújt betekintést a laktanyák mindennapjaiba a legkülönfélébb korosztályok számára.

Május utolsó vasárnapján, gyereknapon a tűzoltólaktanyák ismét ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül látogathatók 10 és 16 óra között. Bemutatják a tűzoltói hivatást, lesz filmvetítés és interaktív kérdőív, továbbá ki lehet próbálni bizonyos speciális felszereléseket és eszközöket, a kicsik pedig a tűzoltók öltözékét is magukra ölthetik.

A nap folyamán a laktanyákban próbariasztásokat is tartanak, így az érdeklődők láthatják, mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják a tűzoltókat. A fővárosi laktanyákban fellép a Katasztrófavédelem Központi Zenekara.

Idén a fővárosban, a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, vidéken pedig más tematikus múzeumok, emlékszobák és kiállítóhelyek várják a gyerekeket és felnőtteket, ahol játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és arról, mit tehetnek saját biztonságukért.

Kép: Illusztráció

via mti/sgy.

2026.05.23 08:36:58
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!