Halállistát készített egy borsodi iskolás
Halállistát készített egy borsodi általános iskolás diák arról, hogy kiket szeretne megölni. A Miskolci Járásbíróság elrendelte az emberölés előkészületével és személyi szabadság megsértésével gyanúsított fiatalkorú letartóztatását.
A családsegítőnek mondta el a tervét
Az általános iskolás diák tervére akkor derült ki, amikor a családsegítő leült vele beszélgetni a hiányzásai miatt. A diák közölte, hogy fegyvert tervez szerezni, és embereket szeretne megölni, és kivégzésekről néz videókat, hogy ezekből tanuljon, és fejlessze magát.

A pszichiátrián kezelték
Ezután a diákot a családsegítő javaslatára beutalták a pszichiátriára, ahol 10 napos gyógykezelésen vett részt. A kórházból történő kiengedése után az iskolai tanórákon többször is kijelentette, hogy ő egy gyilkos, és olyan gondolatai vannak, hogy tanárt kell ölnie.

Gyilkosként beszélt magáról
A diák arról is beszélt, hogy nem akar szerepelni az osztálytablón, hogy ne legyen rajta egy gyilkos. Emellett pedig készített egy listát azokról, akiket meg akar ölni. A fiatal rendszeresen rákeresett a neten terrorizmusra, nemzetközi körözés alatt álló terroristákra, valamint körözött fegyverekre, és emberöléssel, illetve terrorcselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható körözési felhívásokat és plakátokat mentett el a mobilján.

Bezárta az osztálytársait
A diák március másodikán az egyik tanórán a nála lévő mesterkulccsal bezárta a terem egyetlen ajtaját, majd közölte a tanárnővel és a teremben tartózkodó nyolc diáktársával, hogy „most mindenki bent marad”. A fiatalkorú a pedagógus többszöri kérésére végül odaadta a kulcsot, aki ezután kinyitotta az ajtót. A gyanúsított cselekménye emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének minősülhet bizonyítottság esetén. A bíróság egy hónapra elrendelte a fiatal letartóztatását.

Kékvillogó


2026.05.22 07:15:47
További hírek Gyerekvilág témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!