Vádat emeltek a finn rémszülők ellen akik maugliként tartották az örökbefogadott Alexet
Csak a havi háromezer euró érdekelte azt a finn házaspárt, aki egy kínai kisfiút fogadott örökbe 8 évvel ezelőtt és szó szerint rabszolgaként tartották fogva Baranya vármegye egyik kis településén. Alex már 14 éves és egy lakásotthonban él és úgy tudjuk elkezdte az iskolát is és most írni és olvasni tanul. A Komlói Járási Ügyészség a napokban emelt vádat a finn nevelőszüleivel szemben és súlyos büntetésre számíthatnak.
A rabszolga körülmények közt tartott kínai kisfiút a finn szülők egy vaksötét szobába zárták és brutálisan elhanyagolták. A gyermek nemcsak iskolába nem járhatott de nem is étkezhetett egy asztalnál a családdal. Még télen is csak úgy tisztálkodhatott, hogy levetkőztették és slaggal locsolták hideg vízzel az udvaron. A fiúnak pelenkát kellett hordania, mert azt sem engedték meg neki, hogy használja a vécét.

Bármennyire is hihetetlen de a szülőket csak az Alex után járó havi 3000 euro érdekelte semmi más és ebből vígan el éldegéltek a baranyai kis településen. Alexet semmibe vették .

Alexet végül kiszabadították a baranyai rendőrök és már egészen jól van, egy lakásotthonban él és élvezi a gyerekkort Komló környékén. Úgy tudjuk a felszabadított fiú jól beszél magyarul és elkezdte az iskolát is, mert bizony se írni se olvasni nem tud még. Alexet a finn kegyetlen neveltszülők 5 éves korában vették magukhoz és majd hét éven élt fogságban és borzalmas körülmények közt.

Csordás Hajnalka, a Baranya Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos közölte, hogy letöltendő szabadságvesztést kértek a házaspár mindkét tagjára azzal, hogy feltételesen se bocsáthassák őket szabadságra. Az ügyészség arra is indítványt tett, hogy vonják meg tőlük a szülői felügyeleti jogukat és tiltsák el őket minden olyan tevékenységtől és foglalkozástól, amely során 18 év alatti személlyel kapcsolatba kerülhetnének.

Az ügyészség jelezte, hogy a személyi szabadság megsértése bűntettének súlyosabban minősülő esetével és kiskorú veszélyeztetésével vádolt férfi és felesége is tagadta a bűnösségét.

Tagadták a bűnösségüket, és a finn és a magyar szokások közötti különbséggel magyarázták azt, hogy miért nem vitték orvoshoz a gyereket. Emellett arra hivatkoztak, hogy a kisfiú nem engedte, hogy segítsenek neki a tisztálkodásban és a körömvágásban– mondta Csordás Hajnalka.

A vádirat szerint a finn házaspár 2022-ben költözött egy Baranya vármegyei faluba a 14 éves vér szerinti, és 12 éves örökbe fogadott gyermekükkel. A házaspár a baranyai faluba költözése után minden szükséges bejelentést elvégzett maguknak és a saját gyerekének. Az akkor még csak 12 éves, örökbe fogadott fiuk részére ezt nem tették meg, és iskolába sem íratták be. Alexnek nem engedték meg, hogy elhagyja a házat. Néha kimehetett az udvarra, és a pincébe mehetett le, ha segítenie kellett valamiben. A kisfiú többször is próbált megszökni a házból, s a tiltás ellenére kiment a kertbe, és elbújt. A nevelőszülők ezután egy deszkaajtóval leválasztott helyiséget alakítottak ki a kisfiúnak, amelyet kívülről egy nehéz futópaddal zártak le. A kisfiút rendszeresen egy berendezés és világítás nélküli helyiségbe zárták be. A gyereknek egy földre terített lepedőn kellett aludnia, amihez párnát és takarót kapott. A kisfiú nem étkezhetett együtt a családdal, és általában zabpelyhet, néha melegszendvicset kapott. A kisfiú a vécét és a fürdőszobát sem használhatta a házban. Ezért pelenka volt rajta állandóan, amit naponta egyszer cseréltek. Hetente egyszer fürdették a gyereket, de akkor is úgy, hogy levetkőztették az udvaron, és hideg vízzel lelocsolták slaggal. Ez így volt még télen is.

A pokoli körülmények közt élő kisfiú tavaly júliusban az egyik éjszaka ki tudott szökni a házból, és elbújt egy közeli lakatlan házban. Többen keresni kezdték, és másnap este találták meg, majd kórházba szállították. A gyermek ápolatlan, koszos volt, hajában élősködők voltak. Az elégtelen és egyoldalú táplálkozás miatt vérszegénység alakult ki nála. Fejlődése korához képest elmaradott volt, súlyosan veszélyeztetett állapotba került.

A finn házaspár 2–12 évig terjedő szabadságvesztést kaphat bizonyítottság esetén a halmazati szabályok miatt.

( Csákány Tibor )
2025.09.27 14:06:46


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!