A pofátlanság ne továbbja még a gyerekeknek adott játékmotorokat is túlárazták
Még a gyerekeken is brutális hasznot húzott a NER kedvenc reklámosa Balásy kartárs. Háromszoros áron vette meg ugyanis a bűnbánó NER kedvenc cégeitől a szétosztogatott játékmotorokat az Orbán-kormány. Persze ez sem volt elég, a Kulturális és Innovációs Minisztérium ugyanis további 3 millió forintot költött még a járművek felmatricázására.
Összesen 12 ezer bölcsődei játékmotort vett Balásy Gyula cégeitől a korábbi Fidesz-kormány nettó 185,3 millió forintért. Ezen járgányok így 15.441-forintba kerültek, igaz, hogy egy játékboltba ezeket meg lehet vásárolni már 4-5 ezer forintért. Azaz majd háromszoros áron szállította a NER bűnbánó reklámosa a játékokat. Hát igen így könnyű milliárdosnak lenni, nagy üzleti tudás ehhez nem kell. De valahol ez a pofátlanság ne továbbra, hisz akár 36 ezer gyermek is kaphatott volna lábbal hajtható műanyag kismotort, mennyi kis mosolyt és örömet lehetett volna még szerezni, dehát itt a lopás volt a lényeg, a túlárazás, a 16 év alatt bevett séma. Sugárban kell ettől hánynunk.

Persze itt is képbe került a mai gyógyszerészünkből lett kultusz miniszter Hankó Balázs intézménye, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) további 3 millió forintot költött a járművek felmatricázására. Persze, még ez is.

A programot 2025 novemberében jelentette be a családokért felelős államtitkár, Koncz Zsófia. A háromkerekű kismotorokra a „Családbarát Magyarország” program logója, valamint piros-fehér-zöld hátterű családrajz került. A kismotorokat fideszes politikusok vitték ki az intézményekbe, az akciókat pedig fotókkal és videókkal dokumentálták a Facebookon. A legtöbb kismotor Pest vármegyébe került, oda 1611 darabot vittek. Borsod 664, Szabolcs 653 darabot kapott, a legkevesebb pedig Nógrádba, Tolnába és Zalába jutott: ezekben a vármegyékben 141, 164, illetve 216 darabot osztottak ki. Települési bontásban Debrecen kapta a legtöbb járművet, 334 darabot. Szegedre 228, Nyíregyházára 178 kismotor került.

A Szociális és Családügyi Minisztérium a beszerzésre és a felmatricázásra vonatkozó szerződést is közzé tette. Ez egy nettó 2,8 milliárd forintos keretszerződés volt a New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel, „Családbarát Magyarország országos programsorozat és kommunikációs kampány 2025” komplex kommunikációs és rendezvényszervezési feladataira.

( Csákány Áron )
2026.06.08 16:57:28


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!