Majdnem 35 ezer látogatót fogadott az idei AGROmashEXPO
Majdnem 35 ezer látogatót fogadott a hétvégén zárult 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow. A rendezvényhelyszín szerint ez volt az utóbbi évek legsikeresebb agrárkiállítása.
A kiemelkedő érdeklődés az esemény nemzetközi jelentőségét igazolja, de a látogatószámnál is fontosabb, hogy a kiállítók az elmúlt évekhez képest lényegesen több üzletkötésről számoltak be - tették hozzá, hangsúlyozva, hogy az AGROmashEXPO és AgrárgépShow a legújabb gépek és technológiák bemutatóján túlmutató, jövőformáló rendezvény.

Jelentős érdeklődés övezte a szakmai programokat is, ahol egyedülálló lehetőség nyílt a párbeszédre a gyártók, a fejlesztők, a gazdálkodók között. A találkozók a tapasztalatcsere mellett új együttműködések létrejöttét is segítették.

A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően termékfejlesztési elismeréseket is átadtak. A pályamunkák között egyre több a mesterséges intelligenciát alkalmazó innováció, de az éghajlatváltozás kihívásait kezelő fejlesztések is kiemelt figyelmet érdemelnek.

Nagydíjat ezúttal az AgroVario Kft. mikrobiológiai készítményének, valamint az Axiál Kft. mezőgazdasági vontatójának ítéltek a szervezők, de számos különdíjat és oklevelet is kiosztottak a legkiválóbb nevezőknek - tették hozzá.

sgy/MTI via Hungexpo



2026.01.27 07:28:36


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!