A fenyőfa is drágább lesz idén
Sajnos mélyen a zsebünkbe kell nyúlni majd fenyőfa vásárláskor. Természetesen ez is drágább lesz, mint tavaly amin már lassan nem is csodálkozunk. Az emelkedés minimum 10-15 százalékos. A normann fenyő méteréért 12 ezret is fizethetünk.
A fenyőfaárak átlagosan 10-15 százalékkal emelkedhetnek a tavalyi árszinthez képest – derül ki az Agroinform.hu piaci kereskedők körében végzett felméréséből.
A lucfenyőt 5 ezer forint körüli, az ezüstfenyőt 7-8 ezer forint közötti, míg a nordmann fenyőt 10-12 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok.

A mezőgazdasági portál múlt heti felmérése ugyanakkor azt mutatja, hogy az előrejelzett áremelkedés érdemben nem befolyásolja a korábbi a vásárlási szokásokat. A válaszadók többsége, 53 százaléka azt jelezte, hogy évente egyszeri kiadásról lévén szó idén is a szokásos fajtájú és méretű fenyőt fogja megvenni. 19 százaléknyian esetleg a tervezett méretben lépnek majd vissza. 16 százalék igyekszik olcsóbb beszerzési hely keresésével vagy ügyesebb alkuval kompenzálni az áremelkedést. Olcsóbb fajtára csupán 8 százaléknyian váltanának, és mindössze 4 százaléknyian fogják meggondolni, hogy eddigi szokásukkal szakítva idén vesznek-e egyáltalán fenyőfát.

A vásárlók 61 százaléka legfeljebb 10 ezer forintot tervez költeni fenyőfára, ám ezt a keretet a piaci realitásokkal szembesülve egy részük jó eséllyel túllépi majd. 20 ezer forint feletti kiadással a vevők 15 százaléka kalkulál. 59 százalék azok aránya, akik a legdrágább fenyőfaj, a nordmann fenyő iránt érdeklődnek. A lucfenyő 24, míg a az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel áll a népszerűségi lista következő helyein. A mindössze 3 százalékot kitevő további fajták közül a feketefenyő mellett a kolorádófenyő érdemel még külön említést, amely a gombafertőzés miatt visszaesett duglászfenyőt pótolja a kínálati palettán.

A vásárlók 58 százaléka másfél méter feletti, 42 százaléknyian e méretnél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig a vásárlók 18 százaléka érdeklődik. Az, hogy végül mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, a vásárlók 37 százaléka ugyanis az utolsó hétre hagyja a fenyő megvételét.

A felmérés alapján jelenleg a lakosság negyede díszít karácsonykor fenyő helyett műfenyőt. A műfenyőt választók körében a környezet védelme a leggyakoribb indok (48%), de sokan emelik ki a több éven át lehetséges felhasználhatóság miatti árelőnyt, illetve a kiszáradásból fakadó levélhullás hiányát is.

( Csákány Á.)
2025.12.01 12:11:25


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!