Többszáz MBH ügyfélnek nyúlták le a pénzét
Közel 600 MBH bankos ügyfél bankszámláját csapolták meg az elmúlt hónapokban. A kár több mint 100 millió forint. A károsultakat a pénzintézet arról tájékoztatta, hogy nem jár nekik semmi, mert ők hibáztak. Azt nem tudni a rendőrség nyomoz-e a monstre banki csalások ügyében de itt lenne az ideje.
Több száz MBH-s ügyfelet – többnyire magánszemélyeket, egyesületeket és cégeket – ért súlyos pénzügyi veszteség, főleg az utóbbi két hónapban” . A károsultak száma jelenleg már 600 fölött járhat. A bank a meglopott ügyfelek panaszát azzal dobja vissza, hogy „gondatlanságukkal hozzájárulhattak a tranzakciókhoz”.

Bár a károsultak közül többen arról beszéltek, hogy tudtuk és felhatalmazásuk nélkül ismeretlenek jelentős összegeket utaltak el az MBH Banknál vezetett számlájukról.

A megcsapolt bankszámlák közt van a H2O Sportegyesület is, az ő számlájukról több mint kétmillió forintot utaltak el.

A panaszukra 15 nap múlva érkezett meg a válasz. A bank azt írta, hogy az egyesület hozzáférést adott a csalóknak, hogy mobilappot létesíthessenek, és azon keresztül történtek meg az utalások. Tehát szerintük az ügyfél a hibás, így kártérítés nem jár. Hámori a szervezet elnöke azonban állítja, hogy az egyesületnek nincs mobilappja, és nem adtak hozzáférést senkinek a banki adataikhoz.

A csalók megkárosítottak egy családi vállalkozást is: az ő kft.-jüknek a számlájáról összesen 24 millió forintot utaltak el a tudtuk és hozzájárulásuk nélkül.

Pórul járt egy horgászegyesület is, akiktől 4,5 millió forintot utaltak el ismeretlen számlákra még márciusban. Az egyesület elnöke viszont kapott egy telefonhívást egy ismeretlen férfitól, aki elmondta neki, hogy az ő számlájára küldött a horgászegyesület összesen nagyjából egymillió forintot, de nem tudja, hogy miért, mert nem állnak kapcsolatban.

A károsultaknak egyébként már egy több mint 600 tagot számláló Facebook-csoportjuk is van. Innen kiderült, hogy jellemzően mindenki azt a választ kapta az MBH-tól, hogy nem jár kártérítés, mert az ügyfelek hibája volt, hogy elutalták a pénzüket. A csoportban elkezdték összegyűjteni, hányan és milyen módon károsultak, illetve mennyi pénzük veszett el. A kezdeti több mint 20 visszajelzés alapján 100 millió forint feletti volt a kár. A többségnek tudtuk nélkül létesítettek mobilappot a csalók.

Az MBH Bank péntek délután közleményben reagált az állításokra. Azt írták, rendszereik a legmagasabb szintű védelemmel működnek és ügyfeleik fokozott biztonsága érdekében folyamatosan fejlesztik azokat. Hozzátették, hogy az informatikai rendszereik biztonságos működését rendszeresen auditálják a felügyeleti szervek és a hatóságok, illetve a bank időszakosan külső szakértők által végrehajtott behatolási tesztet is végez.

„Fontos hangsúlyozni, hogy a csalók nem a banki rendszereket támadják, hanem visszaélnek a nagy ügyfélbázissal rendelkező szolgáltatók nevével az online térben, amely jelenség a teljes pénzügyi szektort érinti. Az elkövetések hátterében nem a banki rendszerek sebezhetősége áll, hanem az adathalász támadások során az ügyfelek által megadott érzékeny, személyes adatok”– közölte Báthori Krisztián, az MBH Bank bankbiztonsági ügyvezető igazgatója.

Nos az eset elgondolkodtató az ügyfelek és a bank számára is. Feltehetőleg pereskedés is lesz a bankszámlákról eltűnt több mint 100 millió forint miatt. Reméljük a bank az esetek miatt megtette a feljelentést a hatóságoknál.

(Cs.T.)
2025.05.23 19:01:13


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!