Kimaradt a bérkorrekció és a kórházak felújítása a jövő évi büdzséből
Nem jó hír de sem a dedikált egészségügyi bérkorrekció, sem pedig az állami kórházak felújítására szánt pénz nem szerepel a 2026-os büdzséről szóló törvénytervezetben. Úgy tűnik erre most nincs pénz.
A lap szerint a jelenleg tudható számok azt sugallják, hogy jövőre is intenzíven folytatódhat a betegek „átpréselése” a magánszektorba és sajnos jövőre nominálisan alig több mint öt százalékkal lesz több a területre szánt pénz, ennyiből pedig biztosan nem finanszírozhatók az inflációs költségek, a szakdolgozók, orvosok megtartása.

Béremelésre az ágazatban legfeljebb a minimálbéren foglalkoztatottak számíthatnak, akik megkaphatják a korábbi bérmegállapodás során 2026-ra kialkudott 13 százalékos minimálbér-emelést.

Bár a folytatódó Steindl Imre Program beruházásai három kórházat is érintenek – a Budai Irgalmasrendi Kórházat, a Budai Egészségközpontot, illetve a Semmelweis Egyetem intézményét –, egyik sem állami intézmény.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint kezdeményezték, hogy legyen jövőre béremelés a szakdolgozóknak, de jelenleg a költségvetésben ennek semmiféle nyoma nem látszik. Utoljára 2024-ben volt béremelés, a közfinanszírozott egészségügyben körülbelül 92 ezer szakdolgozó van, akiknek óriási a leterheltségük, mert az optimális működéshez legalább még tízezer emberre lenne szükség.

A költségvetési javaslat bevezetőjében „a kormányzat még mindig azzal dicsekszik, hogy 2010 óta a jövő évi tervszámokkal megháromszorozza az egészségügyre költött közforrásokat, valójában az ágazat költségkerete a GDP-hez viszonyítva arányában csökkent”.

Eközben a kórházak épületállománya súlyosan elavult, főleg a fővárosi intézményeké, az épületek többsége 100 évesnél idősebb, és ezeket felújítással sem lehet alkalmassá tenni a mai technológia befogadására.

Új kórházak építésére lenne szükség, mert az egyik nyilatkozó szakember szerint az e helyett végzett részleges felújítások, bővítések még látszattevékenységnek is kevesek, így valójában csak pénzpocsékolás lenne.

(Kovács G.)
2025.05.19 22:23:06


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!