Jó Hír! Csehország megszünteti az élőállat-behozatal korlátozását Magyarországról és Szlovákiából
Csehország vasárnaptól megszünteti az élő állatok, takarmányok és állati eredetű nem hőkezelt termékek behozatalának tilalmát Magyarországról és Szlovákiából – közölte a cseh állami állategészségügyi hivatal pénteken Prágában.
A cseh hatóságok az intézkedéseket azzal a céllal hozták, hogy megakadályozzák a tavasszal Magyarországon és Szlovákiában megjelent száj- és körömfájás betegség esetleges behurcolását Csehországba.

Vasárnaptól ezeknek termékeknek a behozatalához Csehországba már nem lesz szükség állatorvosi igazolásra – mondta Petr Vorlíček, az állami állategészségügyi hivatal szóvivője újságíróknak.

A cseh hatóságok azután döntöttek ezekről az intézkedésekről, hogy az ügyben ismételten tárgyalásokat folytattak Magyarországgal és az Európai Bizottsággal – jegyezte meg a szóvivő. Csehországban ez a veszélyes járvány nem jelent meg.

„A járványügyi helyzetet továbbra is nagy figyelemmel kísérjük, s bármiféle új problémákra azonnal reagálni fogunk. Továbbra is érvényben van több rendkívüli intézkedés, és a szlovák határ menti régiókban folytatjuk a tej ellenőrzését” – jelentette ki Zbynek Semerád, az államegészségügyi hivatal főigazgatója sajtótájékoztatón.
Marek Výborný mezőgazdasági miniszter szerint várhatóan a jövő hét közepén már megszüntetik a teherkocsik és kamionok ellenőrzését is a cseh határon.
MTI


2025.05.17 00:27:04


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!