A kecskefűz lett az Év fája
745 szavazattal a kecskefűz lett Az év fája 2026-ban. A címet az Országos Erdészeti Egyesület ítéli oda, a civil szakmai szervezet által indított szavazás eredményeként. Az egyesület három őshonos fafajta közül, 1996 óta minden évben így választja ki az év fafaját.
A szavazás célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés az erdész szakemberek és a szélesebb nagyközönség számára egyaránt – fogalmaz az egyesület közleménye.

A német mintát követve útjára indított mozgalom jövőre lesz 30 éves. Így a november első hetében elindított voksoláson, a jubileumi, 2026. esztendő fafaját választhatták meg a résztvevők.

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben ajánlást tesz három fafajra, melyek közül Az év fáját szavazással választják meg. Idén november 7-től november 30-ig lehetett szavazni Az év fája tematikus honlapon a jelöltekre, melyek a kecskefűz, a hamvas éger és a rezgő nyár voltak. Összesen 2050 szavazat érkezett be.

Az első helyet 745 szavazattal a kecskefűz, a második helyet 743 szavazattal a rezgő nyár, míg a harmadik helyezést 562 szavazattal a hamvas éger nyerte el.

A kecskefűzről érdemes tudni, hogy a húsvéti barkát részben ez a faj szolgáltatja, fatermetű egyedei viszont ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették. Egyetlen fűzfajunk, amely többletvíz nélkül él, jellemzően a domb- és hegyvidékeinken fordul elő, az Alföldön kimondottan ritka.

( Csákány )
2025.12.02 22:29:42


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!