A korábbiakhoz képest már számottevően magasabb sótartalmat mértek a Maros vizében a parajdi sóömlések nyomán.

A május végén vízzel elöntött parajdi sóbánya katasztrófájának újabb fejezete június 11-én szerdán kezdődött, amikor nagy mennyiségű só került a Korond-patak vizébe, majd onnan a Kis- és Nagy-Küküllőbe, ahonnan a Maroson keresztül Magyarország felé hozta a víz. A Kis-Küküllőről már június 12-én halpusztulást jelentettek, egy helyi kutató pedig arról beszélt, hogy ökológia katasztrófa zajlik a szemünk előtt.

Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) honlapján hétfő óta közzétett „Vízminőségvédelmi tájékoztatók” alapján a nagylaki határszelvényben 1150 µS/cm,kedd reggel nagylaki határszelvényében 968 µS/cm, a Cservölgyi fővízkivételnél 1066 µS/cm, a Ferencszállási fővízkivételnél szintén 1066 µS/cm volt a víz vezetőképességét mutató érték. (A µS/cm vagyis mikrosiemens/centiméter a víz vezetőképességét mutatja, amiből a sótartalomra lehet következtetni: minél magasabb, annál sósabb a víz).

A most közöltek három-négyszer magasabbak, mint a másfél héttel korábban mértek.

A Maros vizét nemcsak a vízügy, de a Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet kutatói is figyelemmel kísérték, a szennyezést követő hétvégén a megszokott sótartalom másfélszeresét mérték: Apátfalvánál június 13-án 18:00 órakor 506 µS/cm-t , másnap reggel Deszk alatt – itt torkollik a Tiszába a Maros – 511 µS/cm-t.

A vízügy közölte, június 5. óta folyamatosan méri más mellett ezt a mutatót is, akkor rendeltek el első fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget, amit június 16-án III. fokú szintre emeltek. A vízminőséget az Ativizig most naponta négyszer méri hat helyszínen.

Az Ativizig közleményeiben szerepel néhány sokatmondó sor is. Az öntözővíz minőségére vonatkozó szakmai ajánlások alapján a vezetőképesség 900 µS/cm értékig „megfelelő”, 900-1500 µS/cm értéktartományban „tűrhető” minősítést jelent. Ezt meghaladó érték esetén sor kerülhet az érintett öntözőrendszerekben a vízszolgáltatás ideiglenes felfüggesztésére.

Mindez arra utal, hogy módosították a mezőgazdaság számára biztosított öntözővízre vonatkozó határértéket, amelyről a vízügy másfél hete még azt írta, hogy az előírások szerint 800 µS/cm, vagyis korábban e fölötti értékek esetében korlátozták volna az öntözővíz-szolgáltatást, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy fel is függesztették volna.

A lépésről külön egyébként sem maga a vízügy, sem az öntözések ügyében illetékes agrártárca, sem pedig az egyéb vízügyi kérdésekben illetékes Energiaügyi Minisztérium nem kommunikált, csak az idézett Ativizig-közleményekben esik róla szó, mintegy mellékesen. Szintén mellékesen szót ejtett róla V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára a Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának meghívására a tagság számára tartott Vizet a tájba című nyilvános előadása végén . Elhangzott az is, hogy az akár 1500 µS/cm-es érték megállapításával kapcsolatban számba vették az élelmiszer-biztonsági, talajvédelmi és természetvédelmi vonatkozásokat, és ezek után döntöttek úgy, hogy a magasabb sótartalom mellett is mehet tovább az öntözés.

Az öntözővíz esetében – mint ebben a 2015-ös szakcikkben olvasható – az 500 mg/l alatti (ami vezetőképességben kevesebb mint 780 µS/cm) érték esetében „általánosan elfogadott”, hogy „általában nem növekszik számottevően az öntözött talaj sókészlete”, és más források is azt írják, hogy ez alatti értékek mellett lehet korlátozások nélkül öntözni a vízzel. Ugyanott azt is jelzi a szerző, hogy „az öntözővíz megengedhető sótartalmára nem lehet általános érvényű szabályt megállapítani, mert azt befolyásolja a talaj vízáteresztő képessége, drénviszonyai, a csapadék mennyisége, az öntözési mód, a növény sótűrése”.

Vagyis a Maros vizével öntözött földek esetében úgy látták a szakértők, hogy a korábbi alsó határérték közel kétszerese is megfelelő lesz még.

(Kovács G.)